Menü Bezárás

A projekt adatai:
Projektkód: NTP-KTSZT-M-20
A projekt címe: Tehetséggondozó szakemberek, szervezetek, közösségek elismerése
Elérhetőség: ntp@ntk.hu

A projekt bemutatása:

Meggyőződésünk – és egyes kutatásaink is ezt támasztják alá –, hogy a tehetséggondozás kulcsszereplői, akiken a legtöbb múlik, a pedagógusok. Lehet bármilyen megalapozott egy-egy szakmai program, lehet bármennyire is kidolgozott egy jó gyakorlat, a lelkesedését, szakmai tudását, idejét és energiáit nem kímélő tanárokon múlik, hogy mindezek sikeresen működnek-e. Éppen ezért fontos, hogy a kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző pedagógusok méltó elismerésben részesüljenek.

A program lényege, hogy a tehetséggondozással foglalkozó szakemberek számára anyagi és erkölcsi elismerést nyújtson, növelve ezzel a szakterület társadalmi elismertségét. A program keretében erkölcsi és anyagi elismerésben részesülnek azok a hazai és határon túli tehetséggondozó szakemberek, akik a köznevelési intézményekben, a felsőoktatásban, illetve civil szervezetekben több éve kiemelkedően magas színvonalon dolgoznak a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében. Azon szervezetek és önkormányzatok munkáját is szeretnénk elismerni, amelyek kiemelkedő színvonalú tehetséggondozó munkát végeznek. 

Ennek érdekében „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj néven elismerésben részesítjük a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar köznevelési intézményekben, felsőoktatásban, tehetséggondozó szervezetekben dolgozó szakembereket és a tehetséggondozás területén működő szervezeteket. A díj egyszerre szakmai elismerés, hisz kollégák, tanítványok és szakmai bizottságok ítélik oda, ugyanakkor társadalmi elismerés is, hiszen 3 kategória esetében a jelölés nyílt bárki számára. 

A program másik pillére az OKTV-n eredményes tanulók felkészítő tanárainak elismerése, a Nemzeti Tehetség Program részeként alapított „Kiváló versenyfelkészítő” díj átadásának menedzselése az OKTV Díjátadó Ünnepség keretében. A „Kiváló versenyfelkészítő” díjat olyan versenyfelkészítő szakemberek kapják, akik sikeresen támogatták diákjaikat, segítették őket kiemelkedő teljesítmények elérésében. A program fő üzenete, hogy a diákok sikere mögött ismerjük el a tanárok sikerét is. A díjat minden évben 40 fő veheti át. Az OKTV versenyfelkészítő tanárainak felterjesztési folyamatát az Oktatási Hivatal végzi. 

A program harmadik pillére azon önkormányzatok elismerésben részesítése, amelyek alapfeladatukon túl aktív tevékenységükkel segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A Tehetségbarát Önkormányzat díjra valamennyi önkormányzat pályázhat tehetségtámogató tevékenységekkel, jó gyakorlatokkal. A nyertesek kiválasztását a pályázati felhívásban megjelölt intézmények, szakmai szerveztek képviselői végzik. A díj ünnepélyes átadása a tervek szerint az Országos Tehetséggálán valósul meg. A cím jelentősége, hogy a nevelési-oktatási intézmények és szervezetek mellett felhívja a figyelmet arra, hogy a tehetségbarát környezet és társadalom kialakításában jelentős szerepe van a helyi önkormányzatoknak.

FELHÍVÁS a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj elnyerésére tehetséggondozó szakemberek és szervezetek számára

FELHÍVÁS TEHETSÉGBARÁT ÖNKORMÁNYZAT DÍJ 2022

Bonis Bona Díjazottak 2021.

BB_Arckepcsarnok-2021_2