
A projekt adatai:
A projekt címe: Tanítsunk Magyarországért Program
Elérhetőség: tanitsunk.hu
A Tanítsunk Magyarországért programot 2018. december 5-én, az Önkéntesség Világnapján indította útjára Dr. György László, az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Horváth Zita, az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, valamint Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának bevonásával.
2023 márciusától a Tanítsunk Magyarországért program a Nemzeti Tehetség Központ részeként, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvánnyal együttműködésben folytatja a kortárs mentorálást országszerte.
A program célja kettős. Egyrészt a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, másrészt pedig a kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a magyar közösségek megerősítéséről szól.
2023-ban országszerte több mint 100 általános iskolában jelen van a program. 17 felsőoktatási intézmény már több mint 1000 mentora, több mint 4000 mentorálttal bizonyítja, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, csak fel kell fedezni ezt a tulajdonságát.
A Tanítsunk Magyarországért program célja, hogy 2030-ra minden ma általános iskolás gyerek rendelkezzen legalább szakmával vagy tanuljon tovább.
A program költségvetési finanszírozásból valósul meg, megvalósítója a Nemzeti Tehetség Központ.
A program bővülését és szakmai munkáját az alapítók által létrehozott Tanítsunk Magyarországért Alapítvány segíti.
A PROGRAM CÉLCSOPORTJA

A Tanítsunk Magyarországért program célcsoportját a kistelepülésen élő általános iskolás tanulók képezik. A melléjük szegődő mentorok feladata, hogy megmutassák nekik a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit – az állatkertet, a múzeumot, a középiskolákat, a vállalkozásokat, hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. Egy mondatban összefoglalva: segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon.
A PROGRAMBAN KÖZREMŰKÖDŐ EGYETEMEK
- Debreceni Egyetem
- Pécsi Tudományegyetem
- Miskolci Egyetem
- Nyíregyházi Egyetem
- Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
- Neumann János Egyetem
- Szegedi Tudományegyetem
- Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
- Pázmány Péter Katolikus Egyetem
- Károli Gáspár Református Egyetem
- Apor Vilmos Katolikus Főiskola
- Pannon Egyetem
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Széchenyi István Egyetem
- Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
- Tokaj-Hegyalja Egyetem
MENTORNAK LENNI JÓ! – JUTTATÁSOK
A mentorhallgatók a 35 ezer forintos ösztöndíjjuttatás mellett, a TM-kártya birtokában a MÁV-val és a Volánbusz Zrt.-vel kötött együttműködésnek köszönhetően térítésmentesen utazhatnak mentoráltjaikhoz. 10 ezer forint költőpénzt kapnak, így közösen vehetnek részt különböző sporteseményeken, kulturális és egyénileg szervezett programokon, színházlátogatáson, fesztiválokon. Eredményes mentorálás esetén a mentorok teljesítményalapon további célprémiumban részesülnek.
VÁLLALATOK IS CSATLAKOZHATNAK
A vállalati mentorprogram a vállalatoknak és munkavállalóiknak szól. A vállalatok úgy csatlakozhatnak a programhoz, hogy megnyitják vállalataikat, üzemeiket a kisiskolások előtt, betekintést engedve az ott zajló munkába.