Menü Bezárás

Átadták az OKTV “Kiváló versenyfelkészítő” díjakat

Július 29-én és 30-án kiosztották az Oktatási Hivatal által odaítélt „Kiváló versenyfelkészítő” díjakat.

A hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny „Kiváló versenyfelkészítő” díjkiosztó ünnepségén az okleveleket idén szűkebb körben, de a megszokott keretek között a Nemzeti Tehetség Központ képviseletében dr. Papp Zsófia ügyvezető valamint a rendezvényen jelen lévő munkatársak a Miniszterelnökség és az Oktatási Hivatal részéről adták át.

A „Kiváló versenyfelkészítő” díjat olyan versenyfelkészítő szakemberek kapják, akik sikeresen támogatták diákjaikat, segítették őket kiemelkedő teljesítmények elérésében. A program fő üzenete, hogy a diákok sikere mögött ismerjük el a tanárok sikerét is. A díjat minden évben 40 fő veheti át.

Ismerjék meg azokat a szakembereket kiadványunkból, akik 2021-ben elnyerték a „Kiváló versenyfelkészítő” díjat.

Gratulálunk a díjazottaknak!

OKTV-Arckepcsarnok-2021_CompressPdf