Menü Bezárás

A START Programcsalád célja, hogy lehetőséget adjon tehetséges fiatalok számára ötleteik valóra váltására. A START Basic alappillérei a vállalkozói kompetenciák fejlesztését célzó képzések, a tapasztalt mentorok támogatása és az indulótőke biztosítása a legtöbbet fejlődő öt csapat számára.

Tíz pályázat került az élmezőnybe “Fenntartható energia” témakörben, hat sikeres csapatatot üdvözölhetünk a “Közösségi tanulás, közösségi edukáció kategóriában”, míg a „Mentális egészségmegőrzés – tudatos, hosszútávú, preventív megoldások” témában négy pályázat jutott be a húsz legjobba. Érkeztek pályázatok többek között fenntartható építészet, okos biciklitároló, innovatív klímarendszer, vertikális farm és a fosszilis tüzelőanyag elégetésével üzemelő áramfejlesztők újragondolására és sok más izgalmas ötletre is.

A január végén induló hat hetes intenzív sprintek végére a program résztvevői akár már kész prototípusokkal is rendelkezhetnek majd. A húsz bekerülő csapat közül a képzés végén a legjobb öt megoldással rendelkező 3-3 millió forintos díjazásban részesülhet, illetve automatikusan bekerülhet az idei START Pro programba.

A kiváló pályázatok és sikeres képzési időszak után izgalommal várjuk az innovatív ötletek megvalósulását és társadalmi hasznosulását.