Menü Bezárás

Talentum Hungaricum – Zenében a tehetség!

Budapest, 2021. február 17.

A Nemzeti Tehetség Központ 2020-ban egy új kezdeményezés keretében hozta létre Talentum Hungaricum nevű pályázatát, mely lehetőséget biztosított arra, hogy a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat elnyert fiatalok megcsillogtathassák zenei tehetségüket.

A pályázatra beérkezett közel 80 színvonalas pályamű bizonyítja, hogy számos fiatal magyar zenei tehetség törekszik hazai és nemzetközi környezetben történő kapcsolatépítésre, tapasztalatszerzésre és elismerésre.

A szakmában igen elismert zsűritagok – Miklósa Erika, Balázs János, Pély Barna és Rozsnyói Péter – véleménye alapján 17 tehetséges fiatal került ki nyertesként, akik lehetőséget kaptak profi stúdiófelvételek, illetve saját maguk által előadott műveket tartalmazó zenei CD elkészítésére.

Hiszünk abban, hogy a Nemzeti Tehetség Központ az általa nyújtott szakmai segítséggel és háttértámogatással elősegíti a fiatal tehetségek kibontakozását és olyan sikeres zenei produkciók összeállítását, melyek nemzetközi porondon is megállják a helyüket.