Menü Bezárás

START Program – AKÁR 8 MILLIÓ FORINTOT IS KAPHATNAK A VÁLLALKOZÓ SZELLEMŰ FIATALOK

2022. február 16.

Megnyílt a jelentkezés a START ösztöndíjprogramra, amely a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja. A program során az anyagi támogatás mellett intenzív képzés és mentorálás is vár a legkreatívabb ötletgazdákra. Az ösztöndíj alapú támogatással olyan innovatív, napjaink kihívásaira reagáló elképzeléseket kívánnak támogatni, amelyek fókuszában Magyarország saját erőforrásra épülő fejlesztése áll. A lebonyolítás során a Nemzeti Tehetség Központ szakmai együttműködő partnere a Design Terminal. Jelentkezni április 1-ig lehet a startprogram.designterminal.org oldalon.

Három témakörben várja a jelentkezéseket programjára a Nemzeti Tehetség Központ és szakmai partnere, a Design Terminal. Újrakezdés címszó alatt arra kíváncsiak a szervezők, milyen ötlet alkalmas a koronavírus utáni időszak újratervezéséhez. A Generációs összefogás témakörre olyan elképzeléssel jelentkezhetnek a pályázók, amely a fiatalok és az idősebb generáció közti párbeszéd kiépítésében segít. Online vagy offline címszó alatt pedig a valódi és a virtuális tér közti határt és az azok közötti átjárást keresik. Az ösztöndíjprogramra azokat az innovátorokat várják, akik ötletes megoldásukkal segítenék a magyar társadalmat, és ebből sikeres vállalkozást is építenének.

Pályázni technológiai alapú termék- vagy szolgáltatásötlettel lehet, akár kezdetleges tervekkel is. A programba 20 pályázó kerül be, akiknek a személyre szabott mentorálás során lehetőségük nyílik kiváló szakemberektől tanulni, értékes kapcsolati hálóra és optimista szemléletmódra szert tenni. A kéthónapos, intenzív workshopok és mentorálás során többek között cégépítési ismeretekről, csapatépítésről, a befektetők sikeres megnyeréséről, pénzügyi tervezésről, sales- és marketing-folyamatokról is bővíthetik ismereteiket és megtudhatnak többet a résztvevők.

Ha pedig ez nem lenne elég csábító befektetés a jövőbe, a programba bejutott összes innovátor bruttó 3 millió forint kezdőtőkével alapozhatja meg vállalkozási ötletét. A kéthónapos folyamatot záró, júniusi Demo Day eseményen ráadásul két résztvevő elnyerheti a bruttó 5 millió forintos jutalmat is.

JELENTKEZZ A START PROGRAMBA!

Az február 15-én induló ösztöndíjprogramra április 1-ig lehet benyújtani a pályázatokat: egy üzleti koncepcióban kidolgozott ötletet és egy kétperces videót, melyben a jelentkezők bemutatják eddigi szakmai útjukat és további szakmai céljaikat. Egyénileg indulhatnak a vállalkozó szelleműek, de lehetőségük van bevonni még társakat is.

A Nemzeti Tehetség Központ sokszínű tevékenysége során arra törekszik, hogy a kiemelkedően tehetséges fiatalok számára az érvényesüléshez szükséges feltételeket biztosítsa.

„Azt tapasztaljuk, hogy a fiatal generáció minden eddiginél nagyobb motivációt érez magában saját vállalkozás indítására. Ehhez azonban nem elég egy innovatív ötlet. Pályázatunk célja, hogy pénzügyi támogatással és tudással is felvértezze a jövő vállalkozóit, hogy az ambiciózus fiatalok ötletük megvalósítására tudjanak koncentrálni” – hangsúlyozta Dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

„A Design Terminal egyik legfőbb célkitűzése a tehetséggondozás, valamint ráébreszteni a fiatalokat: saját vállalkozáson dolgozni folyamatos motivációt, élethosszig tartó fejlődést jelent – mondja Jónás László, az innovációs ügynökség szakmai vezetője, hozzátéve: – azt szeretnénk, ha felismernék, hogy saját ötleten dolgozni sokkal inspirálóbb, mint egy multihoz szerződni.”

Az ösztöndíjprogram a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg, amelynek köszönhetően évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programban.

EnglishFrenchGermanHungarianSpanish