Menü Bezárás

Munkánkkal a jövőt szolgáljuk! – online konferenciát tartott a Nemzeti Tehetség Központ

A Nemzeti Tehetség Központ 2020. szeptember 18-19én harmadik alkalommal tartotta meg a Talents of Future – A jövő tehetségei konferenciát. Az esemény kiemelt célja volt, hogy bekapcsolja hazánkat a tehetségről szóló kutatások nemzetközi diskurzusába, valamint átadja a legújabb hazai és nemzetközi szakmai ismereteket a tehetséggondozással foglalkozó pedagógusok és más szakemberek részére.

A konferencia legfőbb témaköre a tehetséghasznosulás, illetve az oktatás és a munkaerőpiac közötti átmenet kihívásainak feltárása volt. Az idei rendezvény előadói azzal a kérdésfelvetéssel foglalkoztak, hogy vajon a tehetséges fiatalok az iskolarendszerből kikerülve milyen lehetőségekkel élhetnek tehetségük kibontakoztatására és hogyan hasznosul ez társadalmi szinten. Vizsgálták, hogy mik lesznek a jövő szakmái, melyek azok a kulcskompetenciák, amelyekre mindenképp érdemes építeniük a fiataloknak. Továbbá tárgyalták, hogy az oktatás, és a tehetséggondozás rendszere hogyan reagál a változó elvárásokra és miként támogathatóak úgy, hogy a tehetségek megtalálják a helyüket a változó világban.

A kétnapos online rendezvényt Novák Katalin államtitkár asszony nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: „A tehetség Magyarország egyik legnagyobb kincse, a legfontosabb erőforrásunk a jövőben, ezért érdemes ezeket a fiatalokat megtalálnunk, megfognunk a kezüket és nem elengedni az elkövetkező években sem!”

Dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője beszédében elmondta: „Nagyon örülünk, hogy a járványügyi helyzet ellenére is ilyen szép számmal regisztráltak az online konferenciánkra. A Talents of Future célja, hogy egy olyan információs platformot biztosítson, amely összehozza a tehetséggondozásban érdekelt állami és piaci szektor szakmai szereplőit, és ahol kapcsolatépítés közben értesülhetnek a tehetségügy területén elért eredményekről, tapasztalatokról. A jelenlegi munkánkkal a jövőt szolgáljuk! –emelete ki. A konferencia második napját Fuszek Csilla a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének munkatársa nyitotta meg.

Az angol nyelven is elérhető program kiváló magyar és nemzetközi szakértők prezentációit és beszélgetéseit tartalmazza. Az elsősorban oktatási és üzleti szférák tehetséggondozási gyakorlatain keresztül az érdeklődők átfogó képet kaphatnak a tehetséggondozás jelenlegi helyzetéről és további feladatait illetően. A teljes előadói lista, valamint a konferencia előadásai és beszélgetései utólagos regisztráció után is megtekinthetőek az alábbi honlapon.