Menü Bezárás

Megújul a Nemzeti Tehetség Program START programja, mostantól komplex programcsalád támogatja a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását.

Október 25-től lehet jelentkezni a 18 és 27 év közötti fiatalokat célzó START Basic és START Pro programokra. A START programcsalád olyan alapvető, vállalkozásindítást segítő szakmai képzéseket nyújt a fiataloknak, amely átfogó támogatást biztosít számukra kreativitásuk és egyéniségük kibontakoztatásához.

„Szakmai partnerünkkel, a Design Terminallal, a vállalkozói tehetségek belső erőforrását kívánjuk támogatni a vállalkozói kedv felkeltésétől a sikeres piacra lépésig. A programcsaládot a START Ideathon, a START Basic és a START Pro alkotja, melyek az ötlet fejlettségi szintjéhez igazodó tapasztalati- és tudásanyag kínálattal, a szintek közötti átjárhatóság lehetőségével járulnak hozzá egy vállalkozói tehetségút kialakításához” – mondta Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

Az idén első alkalommal meghirdetett START Ideathon a 16-20 éves középiskolásokat célzó, kétfordulós ötletverseny, ahol folyamatos képzés és támogatás mellet az ötlettől mindössze öt hónap alatt annak vizuális megjelenítéséig, egy prototípus kialakításáig is eljuthatnak a pályázók. Célja, hogy a fiatalok vállalkozói kedvét felkeltse és bevezesse őket a vállalati életbe. A programba a Minősített Tehetséggondozó Műhelyekben és azok partnerintézményeiben tanuló diákok jelentkezését várják a szervezők. A győztes, a tárgynyereményeken túl automatikusan felvételt nyer a következő évi START Basic programba.

A START Basic azokat a 18 és 27 év közötti fiatalokat szólítja meg, akik már egy jó ötlettel rendelkeznek, de tanácstalanok abban, hogy azt hogyan alakítsák át működőképes vállalkozássá. A Basic program keretein belül a jelentkezők ötletvalidációs, valamint termékfejlesztéssel és üzleti tervezéssel kapcsolatos alkalmakon vehetnek részt. A hathetes, kieséses rendszerű képzési folyamat végén az öt nyertes csapat 3-3 millió forintos díjazásban részesül, valamint lehetőséget kap arra, hogy egyenes ágon jusson be a START Pro programba. 

A START Pro célja már a konkrét piacra lépés, majd ezt követően a gyors növekedés és skálázhatóság biztosítása. A hét alkalomból álló képzés során a fiatalok az üzleti modellek, marketing és PR eszközök, értékesítési technikák, szervezetfejlesztés, jogi – és pénzügyi alapok témaköreiben mélyedhetnek el. A csapatok munkáját kulcsmentorok támogatják, akik heti, online konzultációs alkalmak során segítenek beépíteni a tanultakat. 

A képzést a most már hagyományosnak tekinthető Demo Day zárja, ahol a csapatok bemutatják ötleteiket. A Pro program két kategóriájának (nonprofit/forprofit) díjazottjai 5-5 millió forintos nyereményben részesülnek, a különdíjas csapat pedig összesen 5 további mentoring alkalmat érdemelhet ki. 

A START programcsalád a vállalkozásfejlesztés mellett kiváló kapcsolatépítő jelleggel is bír, hiszen célja, hogy egy olyan közösség alakuljon ki, amely hosszabb távon is tudja segíteni egymást.

„Az új vállalkozások elindítása mindig izgalmas és kihívásokkal teli folyamat. Célunk segíteni a fiatalokat abban, hogy ötleteik sikeres vállalkozásokká váljanak. Az ötlet megszületésétől kezdve a megvalósításig támogatjuk őket, kíváncsian várva mit hoznak a következő generáció új elképzelései”– mondta Jónás László, a Design Terminal ügyvezetője és szakmai vezetője.

A START Basic programba 2023. december 11-ig, a START Pro programba 2024. február 15-ig az ntpstartprogram.ntk.hu oldalon lehet jelentkezni.

A Nemzeti Tehetség Program a tehetséges fiatalok azonosítására, gondozására és tehetségük kibontakoztatására, hasznosulására biztosít keretet és forrást immár 15 éve. A program évente 300-350 ezer tehetséges magyar fiatalt ér el közvetlenül, és támogatott szervezeteken keresztül közvetett módon. Az indulás óta eddig több mint 19 ezer projekt támogatásáról született döntés.

A Nemzeti Tehetség Központ (NTK) a magyar tehetséggondozás kiemelt, állami tulajdonú intézményi szereplője. Elsődleges feladata a fiatal tehetségek felismerésének segítése és a tehetségek gondozása, de emellett közösségépítő és mentoráló szerepet is vállal, kutatásokat végez, szakmai programokat valósít meg.

A Design Terminal egy innovációs ügynökség, mely hidat képez a vállalatok és a startupok között, összeköt két eltérő üzleti környezetet, valamint támogatja a regionális vállalkozói ökoszisztéma fejlesztését. Küldetésünk, hogy összehozzuk a tehetséges startupokat az innovatív vállalatokkal, hogy hosszú távon értékeket teremtsenek az egész társadalom számára.