Menü Bezárás

LiftUP Vállalkozás Ösztönző Program

Budapest, 2021. március 11.

A Nemzeti Tehetség Központ által működtetett Londoni Tehetség Központ elnevezésű projektben fontos feladatunknak tekintjük a fiatalok vállalkozói kedvének erősítését, és az ehhez szükséges készségek fejlesztését biztosító programok szervezését. Ez okból immáron 5 éve folyamatosan biztosítunk olyan lehetőségeket, amelyek ezeket a célokat szolgálják.  A workshopok szervezésének célja az Egyesült Királyságban és Magyarországon tanuló vagy dolgozó fiatalok ösztönzése saját vállalkozásuk elindítására, fejlesztésére, illetve kiemelkedő üzleti potenciállal rendelkező projektek felkarolására, ezeken felül felvértezzük a képzésben résztvevőket gyakorlati és praktikus tudással is.

A 2021-es évben is, a tavalyi évhez hasonlóan, és figyelembe véve a járványügyi helyzet adta kihívásokat, egy fiatal, nagyon kreatív csapattal dolgozunk együtt, a StartITUp Győrrel, akik szakértelmükkel és odaadásukkal az online térben valósítják meg a programot.

Az idén is megszervezésre kerülő “LiftUp” ingyenes vállalkozás ösztönző workshop sorozaton keresztül a jövő fiatal vállalkozói elméleti, gyakorlati és praktikus tudásra tehetnek szert, melyet saját vállalkozásuk indításakor kamatoztatni tudnak majd. A LiftUp program során szakmai támogatást kapnak a résztvevők ötleteik megvalósításához, a csapatok kialakításához, üzleti terv elkészítéséhez és a célpiac meghatározásához. A workshopok során megtanulhatják a piac szegmentálását, az üzleti modell felépítését, valamint a prezentálás technikáit. A program végére a validált üzleti ötletet és pitch deck-et egy záróesemény keretében prezentálhatják a fiatalok egy szakmai zsűri előtt.

A workshop sorozat alkalmával olyan témákat dolgoznak fel a résztvevők nemzetközileg is elismert szakemberek segítségével, mint például az általános startup fogalma, a probléma felismerése és a lehetséges felhasználók kutatása, a design thinking és branding alapok megismerése, az üzleti modell alapjai a Business Model Canvas használatával vagy a pitch-elés alapjainak megismerése, saját pitch elkészítésével és gyakorlásával.

Néhány inspiráló észrevétel a tavalyi résztvevőktől:

  • “Szuper oktatók, különösen tetszett a személyes tapasztalatok elmesélése.”
  • “A szervezők közvetlensége, nagyon ügyesen volt koordinálva minden.”
  • “Inspiráció, valaki helyettem összeszedett egy csapatot, nagyon tetszettek a feladatok, profi volt a megvalósítás”.

Egy jó start-up ötlet messzire repíthet, de könnyű elveszni a részletekben. A LiftUp lehet a TE lehetőséged, hogy ötletedet és vállalkozói készségeidet a következő szintre emeld! Ha kedvet kaptál, akkor a LiftUp vállalkozás ösztönző programba az alábbi linken tudsz jelentkezni:

https://forms.gle/vLeNyY27SbdbNUXK8

Ha bővebb információra van szükséged, akkor írj a hello@startupgyor.hu e-mail címre, LiftUp megjelöléssel.