Menü Bezárás

Lezajlott a Snétberger Jubileumi koncert

2021. július 27-én a Zeneakadémia arany babérlevelekkel borított Nagytermének falain belül egy igazi örömzenét hallhattunk a Snétberger Zenei Tehetség Központ jubileumi koncertjén. 

A Központ egykori és jelenlegi növendékei, tanárai közösen szólaltattak meg különleges műveket Snétberger Ferenc válogatásában. A csodálatos helyszínen felcsendültek a programban klasszikus, barokk, romantikus zeneművek mellett, kortárs szerzők darabjai és jazz művek. Vendégművészként Josh Ginsburg-ot üdvözölhettük. Az esemény méltó megkoronázása volt annak a támogató, inspiráló, tehetséggondozó munkának, amit Snétberger Ferenc alapító 10 évvel ezelőtt megálmodott.

A Snétberger Program és diákjai egészen egyedülálló színfoltjai a hazai jazz és klasszikus zenei palettának.  A jubileumi koncert fellépői nem kevesebbre voltak képesek, mint arra, hogy együtt lélegezzenek a zenében. És a koncerten mi is együtt lélegeztünk velük!

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki támogatásával hozzájárult a Program működéséhez! Amennyiben most szeretne adományozni a program diákjai számára a következő linken megteheti: https://www.snetbergercenter.org/hu/Tamogatom

Kérjük, fogadják olyan nagy szeretettel a koncertről készült összefoglaló videónkat, amilyen szeretettel és hittel zenélnek rajta diákjaink!

Videónk az alábbi linken érhető el: