“Kiváló tehetséggondozó” – „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjazottjai 2020.
A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjra olyan, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók, felsőoktatásban dolgozó oktatók, civil szervezetek tehetségsegítői és a tehetséggondozás területén működő szervezetek jelölhetők, akik oktatják, nevelik, segítik a gyermekeket, tanulókat, fiatal tehetségeket.
A kategória: „Kiváló tehetséggondozó”
Erre a címre azok a szakemberek javasolhatók, akik legalább 5 tanévre, nevelési évre visszamenőleg kiváló, eredményekben jól mérhető tehetséggondozó munkát végeztek a tanítványaik körében. Ilyen eredmények közé sorolhatók a nemzetközi vagy országos meghirdetésű, nagy hagyományú versenyeken elért helyezések.
Dobos Sándor
1992 óta a budapesti Fazekas matematikatanára vagyok, 1997 óta vezetőtanár. 10 féléven át vezettem gyakorlatokat az ELTE-n, algebra-számelméletből. 1997 óta a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára készülő magyar csapat helyettes vezetője, 2002 óta a felkészítés vezetője vagyok. 2007 óta vezetek egy problémamegoldó kurzust, a Budapest Semesters of Mathematics kereteiben. 1999 és 2013 között az Erdős Pál matematikai tehetséggondozó iskola tanára voltam. A matematika OKTV III. kategóriás bizottságában dolgoztam 1991 és 1994 között, 1994 óta a II. kategóriás bizottság tagja, 2004-től elnöke vagyok. 2003 és 2013 között a Bolyai János Matematikai Társulat oktatási bizottságának titkára voltam.
Hadházi Éva
2004 óta Szatmárnémetiben a „Hám János” Római Katolikus Teológiai Líceumban zenetanárként és a HARMÓNIA kórus/zenekar vezetőjeként dolgozom, emellett a Hildegárda Templomban önkéntes ének- és zenekarvezető vagyok. 2005-ben indítottam el a diákok körében népszerű „A ZENE ÖSSZEKÖT – Hám Zenei Verseny”-t. Itt átlagosan 100–130 diák vesz részt, célja iskolánk zenei tehetségeinek felfedezése, erősítése, a legkisebbektől a legnagyobbakig, a minőségi zene megszerettetése.
További eredmények:
2015: Roszpapa Dávid – Muzica inimii Országos Könnyűzenei I. díj, 2017: Hutzel Zsófia – Országos Őszirózsa különdíj, Pfeifer Melany – Kriza János Ballada Országos II. díj, 2018: Czibere Ingrid – Kriza János Ballada Országos döntős, Pfeifer Melany – Muzica inimii Országos Könnyűzenei II. díj, – Román és Magyar X-Faktor mentorház, Berchi Stefánia–Erdős Henrietta–Szilágyi Anna I. hely – „Válaszd utadat Válaszutadat” Kallós Zoltán Nemzetközi Népdal, 2019: Erdős Henrietta–Volosin Csenge–Póti Vivien–Kocsis Erik–Menzák Áron I. díj – Egyházmegyei Egyházzenei, Szép Zita Országos Őszirózsa Népdal döntős, 2020: Erdős Henrietta–Póti Vivien–Kengye Csongor–Kocsis Erik–Megyesi Máté csapat – Eminescu a szolfézsban Regionális I. díj. A Harmónia együttessel hetente zenei szolgálatot végzünk a szentmiséken, fellépéseken, szabadidős tevékenységekben, imán, örömzenélésen és jótékonysági akciókban veszünk részt. Repertoárunk: egyházi (népi, ifjúsági), népi és virágének, mese és reneszánsz dal, komoly és könnyűzene.
Kerekes Béla Szabolcs
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán végeztem tubatanárként. Rézfúvós tanárként már az egyetem alatt elkezdtem tanítani Nagyhegyesen és Tiszafüreden. Néhány évvel a diploma megszerzése után átköltöztem az ország másik felébe, és a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában folytattam a munkát rézfúvós tanárként és a gyermek fúvószenekar karnagyaként. Az itt töltött évek alatt igazán kivételes tanszakkal dolgozhattam. Kiváló adottságú gyermekek vettek körül, akikkel számos megyei, regionális, országos és nemzetközi versenyen vettünk részt, kiváló eredménnyel. A versenyeken részt vevő gyermekek közül szinte mindig mindenki részesült valamilyen díjazásban. Többen közülük zenei pályára is mentek, és jelenleg közép-, illetve felsőfokú zenei tanulmányaikat végzik.
Laski Vivien
1987-ben születtem Nagykanizsán. Kiváló általános iskolai testnevelőtanárom mintájára már gyermekkoromban eldöntöttem, hogy a sporttal és tanítással szeretnék foglalkozni.
2006-ban a Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban érettségiztem. 2009-ben végeztem az ELTE pedagógia és pszichológia karán, s a Kapos Dynamic SE szinkronúszó szakosztályának vezetője lettem. 2014-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési kar Msc Úszóedzői szakán végeztem, és a Kaposvári Egyetem testnevelőtanáraként kezdtem el dolgozni. 2016 óta a Pécsi Tudományegyetem PhD hallgatójaként foglalkozom egyetemista hallgatókkal, kutatásaimat a sportágból folytatom, jelenleg egyedüliként az országban. Mint a Magyar Szinkronúszó Szövetség Szakmai Bizottságának tagja, céljaim között nemcsak a sikeres szinkronúszó sportolók nevelése, hanem a sportok és sportágam népszerűsítése is nagy szerepet kap az egyetemisták körében. Eltökélt szándékom, hogy az általános iskolás és gimnazista gyermekek kiemelkedő eredményeket érhessenek el. Országos bajnoki, magyar kupa és nemzetközi versenyen elért dobogós helyezések mellett 500-nál több érmes helyezést szereztünk eddigi munkám során. 2020-ban három sportolóm kapta meg a Magyarország jó tanuló, jó sportolója díjat. 2019 februárjában a XVI. Szentágothai János Konferencián szekciómban 1. helyezést értem el, több nemzetközi tudományos konferencián vettem részt előadóként, első junior MTDK felkészítettem különdíjban részesült.
Mottóm: „A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt.”
Alexa Mercédesz
1993-ban végeztem a Janus Pannonius Tudományegyetem Természettudományi Karán földrajz–testnevelés szakon, és 1996-ban földrajzból középiskolai tanári diplomát szereztem. 2001-től tanítok a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban. Mindkét szakomat folyamatosan tanítom, és mellette aktívan részt veszek az iskolai élet színesebbé tételében. Tehetséggondozó és versenyfelkészítő munkámat a földrajz tantárgy keretein belül folytatom. Tanítványaim az elmúlt években számos országos tanulmányi verseny dobogójára állhattak fel. A hetedik osztályos korcsoporttól kezdve az OKTV szereplésig minden évfolyamon folyamatosan ott vagyunk az élbolyban. Eredményeinket elsősorban a jó hangulatú közös munkának köszönhetjük, amelynek során mindig igyekszem olyan légkört teremteni, amelyben diák és tanár egyaránt jól érezheti magát. A testnevelés területén a mozgás megszerettetése a fő célom. Igyekszem megismertetni a diákokat minél több olyan mozgásformával, sporttevékenységgel, amelyet a szabadidejükben is folytathatnak. Férjemmel közösen megalkottunk földrajzból egy oktatást és ismeretszerzést segítő tanulókártya-csomagot. Ez a fajta munka kellemes és impulzív élmény volt. Reményeim szerint a kártyák segítségével a diákok játékosabb formában, gyakorlatilag észrevétlenül ismerhetik meg az őket körülvevő világot. Az iskolánkban működő MTM keretein belül az utóbbi években mentortanárként is foglalkozom diákokkal. Érdekes, sokrétű feladatként élem meg ezt az izgalmas munkát.