Gellér Blanka, Imperial College London

Gellér Blanka, aki stipis, programozó, vegyészmérnök és önkéntes egyben

#stipi élménybeszámoló

Bár szeptemberben még nem kezdődött meg az oktatás az Imperial College London vegyészmérnöki szakán, a nyár alatt is volt olyan kurzus, amelyen részt tudtam venni. A nyár során sikerült 96%-os eredménnyel elvégeznem az egyetem Python programozási nyelvvel foglalkozó extra kurzusát, amelynek hála több, mind a jövőben, de már most is hasznosítható dolgot tanulhattam. Szintén a programozás témakörébe tartozik egy másik kurzus, amelyet a nemzetközi “Code First Girls” szervezet futtat az egyetem “Women in STEM” klubjával, és a neves “Bank of America”-val együttesen. Az egész egyetemről mindössze 35 lány vehetett részt, így örülök, hogy volt lehetőségem elkezdeni ezt a kurzust, mivel ez a tanfolyam remek lehetőség arra, hogy több hallgatótársammal megismerkedhessek és érdekes projekteken dolgozzunk. De nem csak ezen kezdeményezés keretein belül dolgozhatok majd érdekes projekteken, mivel az egyetem „Engineering Change (Engineers Without Borders)” szervezetéhez is csatlakoztam, amely egy mérnökökből álló önkéntes szervezet. Lényege, hogy a partnerszervezeteinkkel együtt, a mérnöki tudásunkat alkalmazva, olyan helyeken segítünk projektek megtervezésében és kivitelezésében, ahol az erőforrások limitáltak. A már véghezvitt projektek közé olyan kezdeményezések tartoznak,mint a Nicaragua egyik legszárazabb területének vízellátásán dolgozó Mina La India projekt, vagy a Comore-szigetek oktatását fejlesztő diákszállások és infrastruktúrájuk megtervezésével foglalkozó projekt. Az ezévi projektek még nem véglegesek, de biztos vagyok benne, hogy legalább annyira hasznos és érdekes együttműködések lesznek, mint amilyenek az előző években voltak. Szerencsére sok segítséget kapunk a projekt alatt, így a felelősség nem teljesen rajtunk van, de mindenképpen több önállóságot fog igényelni, mint a klasszikus „tantermi” projektek. Ennek megfelelően viszont olyan tapasztaltatokhoz is hozzájuthatok (remélem), amelyekhez „csak” az egyetemi szakom elvégzésével nem juthattam volna. Így nagyon örülök, hogy úgy vehetek részt egy ilyen önkéntes szervezésben, hogy közben én is értékes tapasztalatokat szerzek.

Viszont nem csak a saját tapasztalataimból van lehetőségem tanulni, hanem a nálam idősebb alumnik tanácsaiból is: a szervezet, amely ezt lehetővé teszi, az Imperial Young Professionals (IYP). Mentorprogramjuk során egy nemrég végzett, Londonban dolgozó alumni (vagy alumna) osztja meg a tapasztalatait a gyakornoki-, illetve tavaszi betekintő hetekre való jelentkezési folyamatokkal, önéletrajzírással kapcsolatban. Még csak egy hónapja kezdődött meg a mentorálási folyamat, de már most is nagyon sok segítséget kaptam a jelentkezési stratégiával, felvételi tesztekkel, és magával az önéletrajzírással kapcsolatban. Ráadás, hogy más, az én szakomon kívüli mentoráltakkal is megismerkedhettem. Összességében nagyon örülök ennek a sok lehetőségnek, és kíváncsi vagyok, miket fogunk elérni a projektjeinkben.

Októberben megkezdődött a „tényleges” tanítás az Imperial College London vegyészmérnöki szakán, ahol másodéves hallgató vagyok. Bár már második éve vagyok ezen egyetem hallgatója, a járványhelyzetre való tekintettel tavaly elmaradt a tradicionális „Engineering Welcome Dinner”, amelyet az egyetem mérnök hallgatóinak egyesülete, a CGCU (Cities and Guilds College Union) szervez. Ebben az évben szerencsére megtartották és ezért részt tudtam venni a rendezvényen, ahol a szaktársaimon kívül több mérnökkel is megismerkedhettem: sokuk már PhD hallgató vagy már végzett mérnök volt. A helyszín a majdnem 2000 éves történettel rendelkező „Guildhall” volt, az épület lenyűgöző, a legszebb talán a nagyterem volt, ahol maga a vacsora is zajlott. Összességében nagyon jó élmény volt, amelyre még sokáig emlékezni fogok. De nem csak „Welcome Dinner”-ekkel töltöttem a hétvégéimet, hanem az egyetem diákszervezeteinek kurzusain is részt veszek. Jelenleg az „Imperial Investment Society” és az „Imperial YoungProfessionals” szombati képzésein veszek részt, ahol betekintést nyerhetek a pénzügyi szektorba, és a nemrég végzett alumnik valós tapasztalatait is meghallgathatom. Nem egy most végzett alumni, de szintén az Imperial College London-hoz köthető Gábor Dénes Nobel-díjas magyar kutató, a holográfia feltalálója. Olyannyira nagy tisztelettel van iránta az egyetem, hogy éves előadássorozatot neveztek el róla, illetve szobra is van az egyetem egyik épületében – inspiráló egy olyan szakmai központban tanulni, ahol ilyen neves magyarok fordultak meg előttem. Nem csak Gábor Dénes idejében, de jelenleg is rendkívüli kutatók kutatnak és tanítanak az egyetemen, illetve az egyetem ipari kapcsolatai is kiemelkedőek. Egyik terméke ezen kapcsolatoknak egy Shell-el való projekt, amelynek acélja egy hidrogén-, illetve szélenergia termelési folyamatok elemzését szolgáló modell létrehozása. Nagyon örülök, hogy bekerültem a csapatba, mivel így a Shell egyik úttörő projektjében, tapasztalt szakemberek segítségével dolgozhatok egy izgalmas és releváns témában!

A novemberem is eseménydús volt, kezdve rögtön az első pár nappal: a Shell-el közös projektmunka ekkor kezdődött, illetve a kar által szervezett, másodéveseknek szólóköszöntő vacsora (“Second Year ChemEng Wecome Dinner”), ha kicsit megkésve is, de szintén erre az időszakra volt tervezve. Két, egymást követő napot emelnék ki, mivel ezek kifejezetten mozgalmasak voltak. Annira, hogy ebben a beszámolóban csak az első nap pár mozzanatára fókuszálok: félrement futás, lekésett laborgyakorlat, kórházi kitérő és vegyészmérnök vacsora (abszolút akaratlan alliterációk).Ezen napreggelén(hajnalán….) el tudtam menni a Hyde Park-ba futni, a lakásba való visszajutás viszont már problémásabbnak tűnt: szerencsétlenül sikerült túlterhelnem a jobb lábfejemet, így a továbbiakban (6 km) nem nagyon tudtam semennyire sem rálépni –kínos. Amikor végül mégis sikerült visszaérnem, már tetemes késésben voltam, hiszen az aznapi, 9-től délig tartó laborgyakorlatra is oda kellett volna mennem. Így is tettem, igaz, a fennakadások miatt egy enyhe, fél órás késéssel – szerencsére ez nem volt probléma, mivel az, hogy nem tudtam rálépni a jobb lábamra, elég meggyőző indok volt a késésemre (a labor szakmai részéről egy blogbejegyzésben írok bővebben). A labor után a másodév laborvezetőjének és a campus felügyelőjének javaslatára rögtön a “Chelsea and Westminster Hospital-Accident & Emergency Dept.” felé vettem az irányt, mivel ekkor már komoly gyanúja volt annak, hogy sikerült eltörnöm a lábfejemet….

Viszont, így legalább a brit egészségügyről is be tudok számolni! A kórházba való megérkezésem (és egy három órás várakozás) után konzultálhattam egy orvossal, aki természetesen továbbküldött a röntgenosztályra. Az ottani várokozást, és a lábam megröntgenezését újabb várakozás követte, amely után ismét konzultálhattam az előbbi orvossal. Szerencsére nem volt eltörve semmi, csak egy ínszalagom sérült. Azt is megtudhattam, hogy a velem konzultáló orvos az adott órában még 40 másik pácienst vizsgált meg, illetve, hogy véleménye szerint remek döntést hoztam, hogy nem orvosi egyetemre mentem. Annyit azért még mondott, hogy a lábam pár hétig fájni fog (egy és fél hónap lett), illetve, hogy próbáljak meg a sérült oldalon is, „szigorúan lassan” sétálni. Őszintén szólva ekkor már este felé járt az idő, így annyira semerre sem volt kedvem sétálni, de ekkor eszembe jutott, hogy aznap van a ChemEng Welcome Dinner. Erről aztán az is az eszembe jutott, hogy korábban valószínűleg kicsit hitetlenkedve hallgattak a sürgősségin, amikor egy nadrágkosztümben, ami a Welcome Dinner miatt volt rajtam, elmondtam, hogy nemrég, futás közben történt ez-meg-az. Mindezek ellenére visszasétáltam az egyetemre, ahol egy előadást, amiről aznap lemaradtam, még visszanéztem a kari esemény előtt. A Welcome Dinner-t, amelyre a kar minden másodéves diákját meghívta,az egyetem egyik dísztermében rendezték. Az esemény elején kiosztották a kari klub – Chemical Engineering Society-logóját tartalmazó, saját tervezésű, minden vegyészmérnöki diáknak járó maszkjait is. Maga az esemény egy nyitóbeszéddel kezdődött, és az este folyamán még több, a kar különböző vezetői általtartott, köszöntő jellegű felszólalásra is sor került. Érdekesség, hogy az ülésrend kötött volt (11 fős körasztaloknál ültünk), és minden asztalnál két, a tanári karhoz tartozó személy is ült. Annál az asztalnál, ahova engem beosztottak, a két ilyen személy a fő laborvezető, illetve a kurzus vezető szervezője (és „Reaction EngineeringI” előadója) voltak. Hagyománybontó volt ilyen beállításban találkozni velük először személyesen, de mindenképpen érdekes volt a különböző tapasztalataikat, történeteiket hallgatni.Az is nagy pozitívum volt, hogy sok olyan szaktársammal is találkoztam, akiket eddig egyáltalán nem ismertem. Visszatekintve nagyon örülök, hogy bicegve ugyan, de elmentem a Welcome Dinner-re, mivel ez tényleg egy egyszeri alkalom volt (jövőre már Third Year Welcome Dinner lesz!), a hangulat, és a helyszín is rendkívül egyediek voltak.A hazajutásom után még egy cikket el kellet olvasnom és elemeznem a következő napi, Shell-el való meeting miatt. Azonban, miután rájöttem, hogy olyan késő lett, hogy az a meeting már nem következő napi, a cikkelemzést inkább pár órával eltoltam –a következő „munkanapra”. Összességében nagyon élveztem ezt napot, hiszen a labor és a Welcome Dinner egyedülálló lehetőségek voltak, és nagyon örülök, hogy egy sérülést is viszonylag zökkenőmentesen megúsztam.