Együttműködésben a jövő honvédjeiért
A Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Központ együttműködése új ajtókat nyit a Tanítsunk Magyarországért program mentoráltjai előtt.
Szeptember 12-én ünnepélyes keretek között írt alá együttműködési megállapodást a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára, Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője, valamint Dr. György László kormánybiztos.
A Tanítsunk Magyarországért program a kistelepülésen élő általános iskolásokat támogatja abban, hogy alapfokú tanulmányaikat követően, sikerrel végezzék el a középiskolát is. Világszinten megfigyelhető, hogy a hasonló helyzetben lévő gyerekek fele korai iskolaelhagyóvá válik, ha nem kap támogatást. A program keretében egyetemisták mentorálják a diákokat, akik abban segítenek nekik, hogy jobban megismerhessék a körülöttük lévő világot, könnyebben eligazodjanak a továbbtanulási lehetőségek között és később a munka világában.
A 2022/2023. tanév második félévében több mint 1100 egyetemista mentor, több mint 4700 mentorált diák, 111 általános iskola és 17 egyetem vett részt a Tanítsunk Magyarországért programban.
A program a Nemzeti Tehetség Központ részeként, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvánnyal együttműködésben folytat kortárs mentorálást országszerte. Ehhez a tevékenységhez kapcsolódik a Honvédelmi Minisztérium azzal a céllal, hogy megismertesse a programban részt vevő diákokkal, mentoraikkal, valamint pedagógusaikkal a katonai életpályát, a Magyar Honvédség feladatrendszerét, a katonák sokszínű és szerteágazó tevékenységét, valamint a karrierlehetőségeket.
„Kormányunk, más európai államokat megelőzve felismerte, és fontosnak tartja Magyarország haderő fejlesztését. A professzionális honvédség viszont önmagában nem elegendő, szükségünk van a társadalom, a magyar emberek támogatására és mindenekelőtt hazájukat szerető fiatalokra. Az együttműködési program által a mentorált fiatalok nem csak megismerik a Magyar Honvédség tevékenységét, hanem átérzik a haza védelmének fontosságát. Jövőjüket tekintve pedig a katonai hivatás egyfajta karrier lehetőség számukra.” – mondta Gion Gábor a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára.
„A közösségek jelentőségéről napjainkban gyakran hallunk, azonban ugyanilyen fontos, hogy ezek a kisebb vagy nagyobb hálózatok egymással is támogató, élő kapcsolatokat alakítsanak ki. A Tanítsunk Magyarországért program és a Magyar Honvédség egyaránt a közösségre épül. Ezzel az együttműködéssel két erős, összetartó közösség céljai, törekvései adódnak össze több ezer magyar gyerek jövője és Magyarország jövője érdekében.” – hangsúlyozta Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.
„Tűzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász! / Látod, elalszik anyuka. / Aludj el szépen, kis Balázs” – idézte József Attila költeményét Dr. György László a program társalapítója és kormánybiztosa. „A mai megállapodással hiszem, hogy sok gyereknek adunk olyan élményeket, melyek álmokká nőnek és segítségünkkel valósággá válhatnak. Az egyenruhával nem csak szakmát adunk a gyerekeknek, hanem hazaszereteten és egymás tiszteletén alapuló értékrendet.”
Fotók: https://honvedelem.hu/hirek/egyuttmukodesben-a-jovo-honvedjeiert.html