Menü Bezárás

Dél-Amerikában is népszerűsítettük a tehetséggondozást

2022. szeptember 28.

Dél-Amerikában két országban járt a Nemzeti Tehetség Központ delegációja, és bemutattuk az “Egy mindenkiért” dokumentumfilmet Szilágyi Áron életéről.

Dél-Amerikai utunk során számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk és öröm volt látni, ahogy a tengerentúli diaszpórában élők  őrizik, ápolják a magyar hagyományokat, szokásokat. Buenos Airesben ellátogattunk a Mindszentynum-ba,  az argentin kardélet egyik központjába, vendégeskedtünk az Argentin Olimpiai Bizottság székházában és levetítettük az ’Egy mindenkiért’ című dokumentumfilmet a Club Hungaria-ban számos helyi magyar honfitársunk és vívó részvételével.


A kinti látogatásaink legemlékezetesebb pillanatait azonban mindig a fiatalokkal és a diákokkal történt közös programok jelentik: a Scholas Occurrentes pápai alapítványnál találkozhattak a gyerekek Áronnal. Az alapítványt Buenos Aires város elszegényedett területein élő gyermekek számára hozták létre, ahol kiemelt figyelmet szentelnek a leginkább rászorulókra. São Paulóban pedig a Colegio Santo Americo-ban (Szent Imre Kollégium) különböző órákon és vívó edzésen is részt vehettünk. Ez ma Sao Paulo egyik legszínvonalasabb, mintegy 1300 gyermeket oktató általános és középiskolája, ami az egyetlen magyarok által alapított iskola Brazíliában, bencés szerzetesek alapították 1952-ben.