Menü Bezárás

Csada Lili, University of Cambridge

Csada Lili Cambridge-i naplója

#stipi élménybeszámoló

Lassan egy hónapja vagyok már itt, és még mindig nem tudok betelni a hely szépségével. A régi épületek és a történelmi múlt azonnal magával ragadja az embert. Hatalmas motivációt ad a tanuláshoz az a tény, hogy pár száz méterre vannak azok az épületek, ahol Stephen Hawking kutatott vagy,ahol a DNS szerkezetét és az elektront fedezték fel.

Az első héten még nem kezdtünk bele rögtön a tanulásba, inkább közösség építő programokat szerveztek. A helyi magyar társasággal is szoros a kapcsolat, nagyon sokat járunk össze játszani. Hasznos volt ez idő alatt felfedezni a várost és hozzászokni bizonyos kulturális különbségekhez. A tanítás és maga az egész város életében nagyon nagy szerepet játszanak a szokások, hagyományok. Például a hétis érdekes módon, csütörtökön kezdődik, a tanrendben ez a hét első napja. Valamint az első éves diákok beavatásának is egy régi hagyományokra visszanyúló ceremóniáját ismertem meg, melynek során mindenki felvette a talárját és beleírta a nevét az adott College könyvébe, majd esküt tettünk.

Ezután pedig egy formálisvacsora következett,amia Harry Potter filmekre emlékeztet. Gyertyafényes asztalnál vacsoráztunk a köpenyünkben, közben ismerkedtünk új emberekkel.A harmadik héten kezdődött el az oktatás, szerencsére élőben. Viszonylag kevés előadás van, mindössze heti 9, de nagyon sok önálló munkát kell végezni. Földrajz szakon legalább heti egy könyvet el kell olvasni és abból esszét benyújtani, majd megvitatni a témát a saját témavezetővel. Ezen kívül csapatokban el kell végezni egy projektet az év során, ami az év végi jegyünk 1/3-át teszi ki. Cambridge légszennyezettségét kell megvizsgálnunk, általunk választott szempontokat figyelembe véve, majd ebből következtetéseket levonni. A méréshez külön műszert is kaptunk, amit a telefonhoz csatlakoztatva tudjuk mérni bizonyos kémiai anyagok koncentrációját a légkörben.

A hónap egyik legemlékezetesebb eseménye az volt, amikor elutazhattunk Londonba a magyar nagykövetségre, ahol az összes Angliában tanuló elsőéves magyar diákot köszöntötték. Soha nem jártam még előtte a fővárosban. A hatalmas felhőkarcolók és az óriási pályaudvar teljesen lenyűgözött. Olyan volt, mintha valami utópisztikus képet láttam volna. A következő héten pedig Karikó Katalin kutatóbiológust látta vendégül a Hungarian Society. Az előadása nagyon hasznos volt, sok jó tanáccsal látott el minket, leendő kutatókat. Motivációt adott ahhoz, hogy kitartóan folytassuk a tanulást, mivelmikorezeket a sorokat írom, a term fele még hátra van és sokat kell dolgoznunk még a téli szünetig.