Menü Bezárás

Budapest Talent Summit konferencia a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében

Október 7. és 8. között szervezzük meg a Budapest Talent Summit – Our Passion, Our Future, Our Talents című nemzetközi konferenciát. Az immár hagyományosnak számító rendezvényt, a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter támogatásával a Nemzeti Tehetség Központ szervezi, a megnyitóbeszédet Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter asszony tartja.

A konferencia célja, hogy a meghívott nemzetközi delegáltak és szakemberek megismerjék Magyarország átfogó tehetséggondozó stratégiáját, a világon egyedülálló Nemzeti Tehetség Programot, annak legfontosabb elemeit és az elért kiemelkedő eredményeket.

A konferencián előadást tart Evis Kushi, az Albán Köztársaság oktatási-, sport- és ifjúságügyi minisztere, valamint Milan Savić, a Szerb Köztársaság sport és ifjúságügyi államtitkára is.

A konferencián meghívottként részt vesznek az Európa Tanács tagországainak Magyarországra akkreditált nagykövetei, illetve az Európa Tanács Oktatási Irányítóbizottságának (CDPPE) tagjai mellett, nemzetközi szintű szakemberek, diplomaták, állami vezetők, olimpia bajnok és a Nemzeti Tehetség Programban részvevő nyertes tehetségek közül többen is.

További információ a programmal kapcsolatban: