Menü Bezárás
Dr Radnai Gyula_1.jpg
Dr. Radnai Gyula

Dr. Radnai Gyula tavaly áprilisban ünnepelte 80. születésnapját. 1962-ben végzett az ELTE matematika-fizika szakán, azóta egyetlen munkahelye az Eötvös Loránd Tudományegyetem, ahol évtizedekig foglalkozott a fizika szakos egyetemi hallgatók tanításával. Tanítványaiból lettek azok a fizikát, matematikát tanító középiskolai tanárok, akik az elmúlt fél évszázadban – a tanár úr lelkesítő példáját követve – az ország legjobb tanárai, mérnökei, kutatói, a fizika népszerűsítésének, a tehetséggondozásnak elkötelezettjei lettek.

1990-ben nyerte el az ELTE doktora és az MTA fizikai tudomány kandidátusa címet. Hosszú ideig dolgozott az országos fizika felvételi bizottságban, amelynek közel tíz évig az elnöke volt. 1988-ban Vermes Miklóstól vette át, majd 25 évig ellátta az Eötvös-verseny feladatkitűző bizottságában az elnöki feladatokat. 30 éve meghatározó alakja, fizika szerkesztőbizottsági elnöke a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak.

Emblematikus alakja a magyar fizikatanításnak. Bár tanárként nem dolgozott a közoktatásban, munkássága révén mégis oktatott, több középiskolai példatárával segítette fizikából a tehetséggondozást és a felkészülést a továbbtanulásra. Nemzedékek nőttek fel a híres Dér-Radnai-Soós példatáron. Rendszeresen meghívták előadónak a vidéki és fővárosi középiskolák fizika témájú rendezvényeire. Lehetővé tette és szívügyének tekintette, hogy a fizikából legtehetségesebb magyar diákok összemérhessék tudásukat az Eötvös-versenyen. Több ezerre tehető azoknak a középiskolás diákoknak a száma, akik a KöMaL és Radnai tanár úr miatt szerették meg igazán a fizikát. Zsűri elnöke több országos fizikaversenynek: a nagykanizsai Zemplén Győző, a székesfehérvári Lánczos Kornél és a szolnoki Tarján Imre fizikaversenyeknek. Az 1990-es, 2000-es években az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak főtitkár- illetve elnökhelyettese is volt.

Több mint 100 publikációja jelent meg a Természet Világa, az Élet és Tudomány, a KöMaL és egyéb szaklapok hasábjain, túlnyomó részük a magyar fizika történetével és tudósaival ismerteti meg olvasóit. Ismeretterjesztő cikkei mindig gondos kutatómunkát követően, precíz tényanyaggal és élvezetes stílusban készültek. A fizika tehetséggondozás iránti elkötelezettségét mutatja az is, hogy az egész országban és a határon túl is rengeteg meghívást kap középiskolásoknak vagy tanároknak szóló előadások tartására.


Csorgo Terezia_2.jpg
Csörgő Terézia

A következő díjazottat úgy jellemezték az ajánlásában: egy igazi tanár.

Diplomáját biológia-kémia szakon, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte. Első munkahelye a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium volt. Négy év után tért „haza” a Lehel Vezér Gimnáziumba, Jászberénybe, innentől nyugdíjba vonulásáig ez volt az egyetlen munkahelye, szinte otthona.

Szaktárgyait nagy odaadással, lelkesedéssel, empátiával és igen magas színvonalon tanította. Ezt bizonyították kiemelkedő szakmai sikerei és az, hogy generációk választották hivatásként az általa tanított tantárgyakat. Ő álmodta meg az azóta „nagykorúvá” vált rangos tudományos konferenciát, a Természettudományi Diákszimpóziumot, amelynek munkájában, szervezésében, előadások tartásával a mai napig részt vesz.  Szintén az ő szakmai, szervező és felkészítő munkájának köszönhető, hogy a leheles diákok a mai napig országos helyezettek – több alkalommal elsők – az alábbi versenyeken: csecsemőgondozó verseny, HIV/AIDS prevenciós verseny, vöröskeresztes versenyek. Nagyon jó kapcsolatot hozott létre a Magyar Vöröskereszttel, ennek is köszönhető, hogy diákok egész sora részesült az úgynevezett Kortárs képzésben. 

Nyugdíjba vonulása óta is aktívan, felelősséggel szolgálja a közösséget: évek óta önkéntes munkát végez a „Csányi Alapítvány a Gyermekekért” alapítványban. Ennek keretében most is felkészíti a gyermekeket színes, változatos, modern módszerekkel a továbbtanulásra.  Jelenleg is komoly kutató és feltáró munkát végez a Lehel Vezér Gimnázium életével, történetével kapcsolatban. Évek óta publikál a Jászság Évkönyvben, a Redemptió folyóiratban.


HorvathGabor_05.JPG
Horváth Gábor

Horváth Gábor, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium majd a budapesti Piarista Gimnázium tanára – diákjai eredményeit tekintve – magasan a legeredményesebb aktív fizika tanár hazánkban. Tanítványai minden évben fényesen szerepelnek a legkülönbözőbb tanulmányi és tehetségkutató megmérettetéseken. 1977 óta több mint 100 tanítványa végzett az OKTV első tíz helyezettje között, közülük 11 az első helyen. 35 diákja szerzett érmet vagy dicséretet a nemzetközi fizikai diákolimpiákon, ebből heten aranyéremmel tértek haza.

Elsőrendű feladatának tekinti a természettudományos gondolkodásmód kialakítását, a természet jelenségeinek megismerhetőségére, törvényeinek tiszteletére való nevelést. Munkáját egyaránt a felelősségtudat, a tudomány, a pedagógusszakma és az iskola iránti elkötelezettség jellemzi. Nagyon sokat tett a fizika népszerűsítéséért, volt diákjai köréből számos ismert hazai és külföldi szakember került ki.

Rendszeres előadója és szervezője is egyben pedagógus továbbképzéseknek, de számos összefoglaló feladatgyűjtemény és példatár szerzője. 1988-ban Kiváló Munkáért kitüntetést, 2002-ben Szilárd Leó tanári Delfin-díjat kapott, 1999- ben Ericsson-díjjal, 2002-ben Németh László-díjjal tüntették ki. Egész eddigi életpályája alapján érdemesnek találták a Rátz Tanár Úr Életműdíj elnyerésére, melyet 2013-ban kapott meg.


Sipos Ferenc Tibor_2.jpg
Sípos Ferenc

Sipos Ferenc Tibor egy karizmatikus, impulzív személyiség, akinek a hatására sokan, szívesen ismerkedtek meg a népi hagyományokkal, a népi kultúrával – ezen belül is a néptánccal. Igazgatója a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolának, ahol kezdetben testnevelőtanárként kezdte pályafutását és ahol már rövid idő belül megreformálta az iskola testnevelés tanítását: az akkori iskolavezetéssel közösen létrehozta a mindennapos testnevelést és a tanulók heti egy alkalommal néptáncórákon vehettek részt.

Mint volt néptáncos, 12 fővel megalakította az első néptánccsoportját. Ez volt a kezdete a ma több mint 700 fővel működő néptáncműhelynek, melynek 6 évestől egészen a nyugdíjas korosztályig vannak tagjai. Nem sokkal később megalakult a város nevét viselő Sopron Táncegyüttes, ahol a népi kultúra és hagyományok legmagasabb szintű képviseletét és ápolását biztosítják mind a mai napig.

Az évek során rengeteg programot hozott létre, melynek keretein belül hagyományos osztálytermi oktatásból kilépve bővíthették a gyerekek az ismereteiket. Létrehozta a SopronFolkfest nevű rendezvényt, amely egy három napos nyitórendezvénye a Soproni Ünnepi Heteknek. Soproni Táncfórum, havonkénti táncházak, rendszeres utak Erdélybe, fellépések itthon és külföldön, 3 napos Színházi nagyműsor, Országos Szóló Néptáncverseny, mind személyéhez fűződnek.

Tanítványai így jellemzik őt: „Sipos Feri bácsi életem számos pontján adott olyan támaszt, amelyet csak kevés pedagógus adhat. Mint iskolaigazgató, számomra Ő jelenti a vezetőt; mint táncpedagógus pedig, Ő nekem a táncos. Mindig azt mondta, hogy nem az a cél, hogy jó táncosokat neveljen, hanem az, hogy jó embereket, akik mellesleg nagyon jól tudnak táncolni.”


R_krasznalászló.jpg
Kraszna László (posztumusz)

Kraszna László a Bartók Béla Zeneművészeti Középiskolában zongoraszakon érettségizett 1965-ben. A Zeneakadémia klarinét tanszakán diplomázott. Pedagógiai pályája a Gyöngyösi Zeneiskolában indult. 1972-ben a Szegedi Zeneművészeti Középiskola, 1976-tól 1979-ig a Szegedi Tanárképző Főiskola, majd 1979-től 1984-ig a budapesti VI. Kerületi Zeneiskola, 1983-tól 2013-ig pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanára. A 2001-ben megalakuló Egressy Konzervatórium alapító tanára, ahol 2008-ig tanított. Nyugdíjba vonulása után a Weiner Konzervatóriumban oktatott, majd 2014-től a Snétberger Zenei Tehetség Központ felkérésére élete utolsó pillanatáig adta át tudását a fiatal tehetségeknek. A tanítás mellett rendszeresen muzsikált. 1974-ben került a MÁV Szimfonikus Zenekarhoz. 1979-ben megnyerte az AHZ próbajátékát, ahol 2000-ig játszott. 1984-ben megalapította a Budapesti Klarinét Együttest. Rengeteg átiratot, kottakiadást készített. Skálaiskolája világszerte ismert. Aktívan részt vett a Balogh József vezette Klarinét szövetség munkájában. 2002-ben megalapította a Voce d’Amore Klarinétzenekart. A Kovács Béla Klarinét Együttes basszusklarinétosa volt. 2000-2006-ig az esztergomi klarinét tábort vezette, Kovács Béla Professor Emeritus művészeti irányításával. 2006-ban ő indította el a Békéscsabai Klarinét-Szaxofon tábort.

Legkiemelkedőbb tanítványai: Szigeti Zsolt, Kiss Sándor, Marshall László, Marshall Tamás, Reé György, Pápai Ákos, Kovács Ferenc, Vajda Gergely, Halász Viktor, Szepesi Bence, Karosi Bálint, Tóth László, Szilágyi Orsolya, Deme Sándor, Rumy Balázs, Papp Márton, Novák Péter, Oláh Márton, Tóth Csaba, Szakáts Domonkos, Pálfi Csaba, Gárdonyi Krisztina, Tóth Zsolt, Sándor Tamás, Horváth Gábor, Venter Dániel, Kiss Gergely, Bodnár Benedek, Egri Márton, Láng Péter, Ifj. Kohán István, Nagy Mózes, Dóra Gergely, Kurucz Levente, Mády György, Spisák István.

Művészeti díjai: 1986. Miniszteri Dicséret; 1987. Bartók-Pásztory Ditta díj; 2003. Arany Katedra díj; 2007. Artisjus díj


Bencze Mihály

Bencze Mihály 1954. november 21-én született Romániában, a Brassó melletti Săcele – Négyfaluban. Elemi, általános iskolát, valamint a középiskolát saját szülővárosában végezte. Ekkor már a bukaresti Gazeta Matematică eredményes megoldója, és ekkor jelennek meg első javasolt feladatai.

1974-1978 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika Karán, a magyar tagozaton hallgató. Itt közli első matematikai cikkeit, valamint 1977-ben Kolozsváron 3 hónapig egy tehetséggondozó matematikaversenyt szervez a 9-12. osztályosoknak. 1978-ban megalapította a GAMMA, évharmadonként megjelenő matematikai lapot, és vele párhuzamosan elkezdte havonta 2-szer a matematikai tehetséggondozó szakkört, amelynek óriási sikere lesz.

1984-ben Kockafej cím alatt országos szintű tehetséggondozó szakkört indított, hetente megjelenő feladatsorokkal, amelyen legalább 2000 magyar középiskolás vesz részt.

1990-ben egyik alapítója és névadója volt a négyfalusi Zajzoni Rab István Líceumnak, valamint a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumnak. 1990-2013 között a brassói Áprily Lajos Főgimnázium matematika tanára. 2013-2018 között a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója és matematika tanára. 2018-tól újra a brassói Áprily Lajos Főgimnázium matematika tanára.

2010. december 18-án a doktorátusi vizsgát tesz a Craiovai Egyetemen (Románia)

Az American Romanian Academy of Arts and Sciences (ARA) levelező tagja, 2013. április 1-től.

Olyan nemzetközi hírű matematikai szaklapok, versenyek és szakkörök elindítója, mint az Octogon Mathematical Magazine, Wildt József International Mathematical Contest nemzetközi matematika verseny és tehetséggondozó szakkörök, Erdélyi Magyar Matematikai Verseny, és a vele járó tehetséggondozási szakkörök.

1991-ben megalapította a Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyt, és a vele járó tehetséggondozási szakköröket, 2014-ben pedig a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt.

Több mint 28. 000 (huszonnyolcezer!) javasolt feladatot közölt rangos nemzetközi szaklapokban – ebben világelsőnek számít – több, mint 15 matematikai szaklap szerkesztőségi tagja.

Nemzetközi Magyar Matematikaversenyeken elért eredményeit, tehetséggondozását több díjjal értékelték, köztük 2017. június 8-án Európai Polgári díjjal jutalmazták Brüsszelben.


Dr. Fábry György

Dr. Fábry György a műszaki felsőoktatás területén számos új intézményt, tanszéket alapított. Minden esetben törekedett arra, hogy a műszaki felsőoktatás és az ipar között közvetlen kapcsolat alakulhasson ki, s így az elméleti tudásukat ipari kutatásokkal és gyakorlattal egészíthessék ki hallgatói.

1951-ben tanársegédként kezdte meg munkáját a BME Vegyipari Gépek és Mezőgazdasági Iparok Tanszéken. Ezt követően kezdte el a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen a Vegyipari Gépek Tanszék kialakítását, fejlesztését melynek első tanszékvezetője lett. 1971. április 1-jével egyetemi tanári kinevezést nyert a Kertészeti Egyetemre, majd még ez évben a gödöllői Agrártudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán is megkezdhette egyetemi tanári munkáját. Mindkét egyetemen a nevéhez fűződik az Élelmiszeripari Gépek főtárgy kimunkálása, a tanszék létrehozása.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje és a Magyar Gazdaságért díj mellett számos szakmai elismeréssel honorálták. Megkapta többek között az Eötvös Loránd-, valamint az Eötvös József-díjat, továbbá a Signum Aureum Universitatis elismerést is.

A szakmában a műszaki felsőoktatás egyik legnagyobb intézmény- és iskolateremtőjeként tartják számon Dr. Fábry Györgyöt. Közel két tucat szakkönyve és megszámlálhatatlan mennyiségű mérvadó publikációja jelent meg. Tudományos munkássága során kiemelt figyelmet fordított a fiatal oktatók publikálási lehetőségeire. A tanszékek alapításával és új stúdiumok meghonosításával számtalan diák számára biztosította szakmai ismereteik bővítésének lehetőségét.

A Nemzeti Tehetség Központ kiemelten fontosnak tartja azon tanárok, tehetségsegítő szakemberek elismerését, akik nem csak a diákok, hanem a szakemberek számára is példaképek lehetnek. Dr. Fábry György gazdag életútja, az, hogy egy teljes életúton át mutatott és mutat példát, erőt és motivációt jelent számunkra, így a Nemzeti Tehetség Központ nevében szeretnénk számára ezzel a különdíjjal megköszönni ezt a példát. Őszinte tisztelettel és elismeréssel gratulálunk!