Menü Bezárás

A Talentum Hungaricum tánc pályázat célja, hogy kiemelje, elismerje és szakmai támogatást biztosítson a táncművészet 10-20 éves, fiatal tehetségeinek, valamint elősegítse magyarországi és nemzetközi bemutatkozásukat is. A tehetségek személyre szabott mentorálásban részesülhetnek, táncművészeti és művészeti menedzsment workshopokon vehetnek részt, továbbá rangos hazai és külföldi fellépésre is lehetőségük nyílik.

Idén Radina a balett, Berecz István a néptánc, Rafai-Vetési Adrienn pedig a modern tánc területén fogja segíteni a kiválasztott pályázókat tehetségük fejlesztésében, valamint abban, hogy akár nemzetközi szinten is bemutathassák táncukat.

Radina Dace az Operaház prímabalerinája, a Magyar Nemzeti Balettintézet művészeti vezetője. Jelenleg 170 növendék fejlesztését kíséri figyelemmel. Lételeme a tánc minden műfaja, kívülről-belülről ismeri táncművészet és színpad misztikus és egyben nagyon gyakorlatias viszonyát. A klasszikus balett minden táncműfajhoz kiváló alapozó programot ad, 4 éves kortól oktatja a növendékeket.

Berecz István néptáncos szerint a hagyományos műveltségünknek, s legfőképp a néptáncnak köszönheti azt, hogy magára talált, és hogy célja és feladata lett mind szűkebb közösségében, mind nemzetében, mind a világban. Érző-értő embert szül ez az évszázadok nemzedékeinek öröméből-bánatából kinőtt önkifejezési nyelv, másokra, más kultúrákra is nyitott szívű, befogadó embert. A közösen énekelni és táncolni tudó közösség a vitáit is máshogy vívja meg. Hisz benne, hogy a táncos és zenei anyanyelvünk közös lelki alkotmányunk.

Rafai-Vetési Adrienn modern táncos szerint a modern tánc a szabadtáncolás és az érzelem kinyilvánítás lehetőségét adja meg, ennek köszönhetően minden emberre ráigazítható. Számos modern számot készíthetett a Magyar Nemzeti Balettintézet részére, ahol nagyszerű sikereket tudtak elérni. Különösen izgalmas szerinte, mikor egy fiatal táncos értékét, adottságát, érzésvilágát próbáljuk meg hangsúlyozni. Számára fontos, hogy a koreográfia elkészülése egy közös tanulási folyamat, amelyben fontos, hogy a növendékkel együtt érezzék jól magukat.

Tánc program pályázatban való részvételhez a

pályázati kiírás

alapján elkészített dokumentumok és a jelentkezési űrlap kitöltése és a produkciót bemutató videó leadása szükséges klasszikus balett, nép-, vagy modern tánc egyéni, vagy különböző formációk kategóriákban. Minden jelentkező egy egyéni, vagy egy formációs pályázatot adhat le 2024. február 20-ig.