Menü Bezárás

Idén körülbelül 3,3 milliárd forint van a Nemzeti Tehetség Programra, amelynek keretében évente 300–350 ezer diákot támogatnak – közölte a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője az M1 Ma reggel című műsorában.

Idén körülbelül 3,3 milliárd forint van a Nemzeti Tehetség Programra, amelynek keretében évente 300–350 ezer diákot támogatnak – közölte a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője az M1-en. Lantos Krisztina azt mondta, hogy április 27-én 22 pályázatot írtak ki, amelyre diákversenyeket szervező, tehetségkutatással és -gondozással foglalkozó intézmények pályázhatnak határon innen és túl.

A 22 pályázat egyike a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj, amelyekre olyan fiatalok pályázhatnak, akik valamelyik tudományágban, sportban, művészetben kiemelkedő eredményt értek el – ismertette, hozzátéve: tavaly több mint 820 fiatal kapott támogatást több mint 155 millió forint értékben.

Az interjú megtekintéséért kattintson ide:

videó: https://hirado.hu/belfold/cikk/2020/05/10/iden-33-milliard-forint-van-a-nemzeti-tehetseg-programra