Menü Bezárás

A tehetséges magyar fiatalok a nemzet egyik legfontosabb erőforrásai

Kihirdették a Nemzeti Tehetség Program idei nyertes pályázatait, több mint 1200 pályázat részesült összesen mintegy 2,2 milliárd forint támogatásban – jelentette be Zsigó Róbert. A családokért felelős államtitkár hangsúlyozta: a pályázók körében népszerű, egyéni támogatást lehetővé tevő Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat idén 607 fiatal érdemelte ki. Hozzátette: a tehetséges magyar fiatalok a nemzet egyik legfontosabb erőforrásai, ezért mindannyiunk érdeke, hogy felkutassuk, felkaroljuk és támogassuk őket.

Zsigó Róbert közölte: a Nemzeti Tehetség Program (NTP) 2022 februárjában megjelent nyílt pályázatain 11 kategóriában összesen 1258 nyertes pályázat született; a teljes támogatási összeg több mint 2,2 milliárd forint. Az összes benyújtott pályázat 63 százalékát pozitívan bírálták el, vagyis a Nemzeti Tehetség Program felhívásaira pályázók csaknem kétharmada támogatásban részesült. Idén 607 fiatal nyerte el a pályázók körében rendkívül népszerű, a tehetséges fiatalok közvetlen támogatását biztosító Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat, összesen csaknem 380 millió értékben. A közvetlenül nyújtott támogatási forma 2015 óta biztosít lehetőséget arra, hogy a kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalok ösztöndíj-támogatáshoz jussanak. Az idei nyertesekkel együtt eddig már több mint 5300 fiatal részesült a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjban.

A családokért felelős államtitkár emlékeztetett: a Nemzeti Tehetség Program célja a kiemelkedő teljesítményre képes fiatalok felkutatása és célzott segítése annak érdekében, hogy tehetségük kibontakozzon és a lehető legjobban hasznosuljon. Idén is számos kategóriában lehetett pályázatot benyújtani. Pályázhattak tehetséggondozó szervezetek, intézmények, egyesületek, alapítványok egyebek mellett a tehetségsegítés feltételrendszerének és eszközrendszerének javítását célzó hazai programok támogatására, kiadványkészítésre, tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatására, valamint világversenyeken való részvételre. Pályázni lehetett továbbá tudományos diákköri konferenciák, valamint tudományos műhelyek megtartására, tehetségsegítő szervezetek, illetve szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatására is. 

A nyílt pályázatok nyerteseit az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) személyre szólóan értesíti. A részletekről az EMET oldalán lehet tájékozódni: www.emet.gov.hu

A Nemzeti Tehetség Program évente 300-350 ezer hazai és külhoni tehetséges magyar fiatalt ér el közvetlenül és a támogatott szervezeteken keresztül közvetett módon. A program indulása óta eddig 19 ezer projekt támogatásáról született döntés mintegy 33 milliárd forint összegben. A hazai költségvetésben rendelkezésre álló forrás alapját az 1%-os adófelajánlások képezik, amelyet a kormány 2015 óta minden évben kiegészít. Az adóbevallás során bárki nyilatkozhat úgy, hogy adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Programnak ajánlja fel, ezzel felkarolva és támogatva a tehetséges magyar fiatalokat.