Menü Bezárás

A műsor vendégeként beszélgetett Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője és Orr András Bonis Bona díjas „Kiváló tehetségfejlesztő” pedagógus a Bonis Bona díjról és a tehetséggondozó munka elismerésének fontosságáról.

Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője a műsorban a Bonis Bona és a Tehetségbarát Önkormányzat díjakról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes minél szélesebb körben jelölni a díjakra a tehetséggondozásban kiemelkedő, oktatókat, pedagógusokat, szakembereket és önkormányzatokat. “Meggyőződésünk, hogy ez a téma érdekes és inspiráló lehet a tehetséggondozás valamennyi területén és nagyszerű lehetőség a tehetséggondozás minden szereplője számára.”

A Nemzeti Tehetség Program keretében alapított „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjra olyan, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző pedagógusok és szakemberek jelölhetők, akik nemcsak oktatják, nevelik, támogatják a fiatal tehetségeket, de legalább öt éve a tehetséggondozásban dolgoznak, és a munkaköri feladataikon túl is szerepet vállalnak ezen a területen. A díj mellé 400.000 Ft anyagi elismerés társul. A jelöléseket három nyílt kategóriában – „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségfejlesztő” és „Kiváló tehetségsegítő” – 2024. március 5-én délig a Bonis Bona oldalon lehet beküldeni. Ajánló lehet 18. évét betöltött diák, vagy volt diák, szülő, a szülői közösség tagja, igazgató, igazgatóhelyettesek, jelenlegi vagy volt munkatárs is.

A műsor vendége volt továbbá Orr András, 2023-ban Bonis Bona díjas „Kiváló tehetségfejlesztő” pedagógus, aki a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája, Budapest rajz- és ábrázoló geometria tanára, gyakorlatvezető mentora, a rajz munkaközösség vezetője. Az intézmény a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek hálózatának is tagja.

A Településbarát Önkormányzatokról szólva Sándor-Kovács Dóra elmondta, hogy a kezdeményezés a fenntartható települések és a helyi közösségek fejlődését támogatja. Célja, hogy olyan önkormányzatok munkáját ismerjék el, amelyek a közösség érdekeit helyezik előtérbe, és aktív szerepet vállalnak a tehetséggondozás fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás terén. Két kategóriában várja a az önkormányzatok pályázatát a Nemzeti Tehetség Központ. Az A kategóriában községek, városok önkormányzatai; a B kategóriában megyei jogú városok önkormányzatai és a fővárosi kerületi önkormányzatok pályázhatnak a Tehetségünk online felületen. A díjjal járó támogatás összege községek, városok esetében 1.500.000 Ft, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek esetében 3.000.000 Ft, melyből az önkormányzat tehetségazonosító, tehetségszűrő és tehetséggondozó tevékenysége, illetve ilyen céllal létrejött programjai valósíthatók meg.

Sándor-Kovács Dóra hangsúlyozta, hogy az idei jelölések benyújtási határideje március 5., 12 óra, ezért érdemes mielőbb beküldeni az online ajánlásokat.