Földi Teodor Sándor, King’s College London

Földi Teodor Sándor túlélési taktikái Londonban

#stipi élménybeszámoló

Mielőtt Londonba érkeztem, sokan sokféle tanáccsal láttak el a tömegközlekedés témájában. Emiatt sejtettem, hogy hogyan működik a rendszer, de első tanítási napomon sikerült kétszer is eltévednem, s majdnem lekésnem a legeslegelső órámat. Ebből a tapasztalatból okulva, mindenképpen hasznosnak tartom összefoglalni a londoni tömegközlekedést.  

Mint minden 21. századi diák/turista a Google Map segítségével megterveztem az utamat, az  iskolakezdést megelőző napon. А kollégiumom előtti metrómegállóból indulva a zöld metró (Distric Line) segítségével fél óra alatt bent vagyok az egyetemen. Gondoltam.  

Hétfőn reggel 8 órakor el is indultam, hogy beérjek 9 órára az első foglalkozásra. Tudtam, hogy az állomásomon három vonal találkozik (zöld, piros és rózsaszín). A budapesti rendszerből kiindulva azt feltételeztem, hogy minden vonalnak megvan a saját emelete, azaz egy szintről egy „színű” vonal indul. Ennek tudatában, amikor megláttam, hogy a zöld emeleten éppen indul egy szerelvény besiettem (valójában beestem az előttem álló ugyancsak diákkal együtt).  

Az első árulkodó jel, hogy rossz vonalon vagyok az az volt, hogy más végállomása volt a szerelvénynek, mint amire számítottam. Megnyitottam a Google Map-et, hogy megbizonyosodjam arról, hogy jó metrón vagyok-e. Kiderült, hogy Londonban a metróvonalak jelentős részén (egy-két kivétellel) nincs térerő. Emiatt, a szerelvényen belüli térképeket kezdtem el tanulmányozni, s még nagyobb kétségbeesés fogott el: egy vonalnak többféle végállomása is lehet. Nem úgy, mint Budapesten, mint a 4-6-os villamos esetén, hogy egy ideig együtt megy a 4-es, a 6-os és végül elágazik a kettő. Nem, itt Londonban egy „színű” metró mehet „A”, illetve „B” végállomásba is egyaránt. Akkor most jó vonalon vagyok, aminek más a végállomása, vagy teljesen rossz szerelvényre szálltam fel? Gondoltam. Természetesen Murphy törvénye most is beigazolódott (“Anything that can go wrong will go wrong”), rossz vonalon voltam. Szerencsére találtam egy csomópontot, ahol, mint kiderült a rózsaszín metró, amin ültem találkozik a zölddel, azzal a metróval, ami kellett nekem. Le is szálltam a csomóponton, s miután átszálltam a jó vonalra, időben be is értem az egyetemre.  

Hadd összegezzem tehát a hétfő reggeli tapasztalatokat.  

1. Londonban, nem úgy, mint Budapesten, egy sínpályán többféle metró is lehet (tehát úgy kell elképzelni a metrókat, mint otthon a villamosokat).  

2. Egy emeleten akár három különböző „színű” metró is lehet.  

3. Egy metrónak több végállomása is lehet. 

4. Általában nincs térerő a metrón. 

A következő szekcióban a jegyekről, bérletekről szeretnék egy rövid összefoglalót írni, mert a londoni BKV, azaz Transport for London (TFL) weboldalán nem lehet rövid, érthető összefoglalót találni.  

Háromféle „jeggyel” lehet igénybe venni a TFL szolgáltatásait: kézpénzért váltott jeggyel, érintős bankkártyával és Oyster kártyával.  

A legkézenfekvőbb, ha van egy érintős bankkártyánk, amit a metrómegállóban induláskor és érkezéskor hozzáérintünk a megfelelő kapukhoz. Ekkor a rendszer kiszámolja, hogy mekkora utat tettünk meg és másnap hajnalban levonja a bizonyos összeget. Fontos megjegyezni, hogy a rendszer tudja, hogy „A”-ból „B”-be körülbelül mennyi idő eljutni, emiatt soha ne várakozzunk például egy ismerősünkre az érintős kapukon belül, mert a rendszer fel fog számolni extra költséget. Továbbá meg van adva, hogy egy nap maximum mekkora összeget vonhat le a rendszer az utazásunkért (körülbelül 10£-ot), azaz, ha 20£-nyi utat teszünk meg, vagy 12£-nyi utat, akkor ne ijedjünk meg, ha hajnalban csak 10£-ot von le a rendszer a számlánkról. Érdekesség, hogy London szektorokra (zónákra) van felosztva, koncentrikus, de nem tökéletes köröket képzeljünk el. A szektorátlépés feláras, azaz a második szektorból eljutni az első szektorba drágább, mint az első szektoron belül utazni. (A rendszer kísértetiesen hasonlít a Lopott idő című filmhez.) Tehát a bankkártyával könnyen tudunk utazni Londonban. (Illetve hadd említsem meg, hogy kifejezetten kézenfekvő a telefonunkra feltölteni a bankkártyánkat pl.: Apple Pay, Google Pay, Samsung Pay alkalmazásokra, mert ekkor utazásunk folyamán nem kell a kártyánkat elővenni, hanem a mobilunk segítségével is tudunk érinteni a kijelölt kapuknál.) 

Amennyiben nincs bankkártyánk, készpénzért válthatunk jegyet. Viszont ebben az esetben az utazásunkat a rendszer úgy fogja fel, mintha a teljes vonalat használtuk volna. Emiatt a jeggyel való utazás sokkal drágább, mint a fent említett érintős megoldás. Tehát, ha van lehetőségünk, akkor ne jegyet vegyünk, hanem a bankkártyánkat használjuk. 

A harmadik megoldás az Oyster kártya használata. Ebben az esetben meg kell vennünk egy körülbelül 20£-ba kerülő kártyát, amire feltölthetünk pénzt, s úgy használhatjuk, mintha a bankkártyánkkal fizetnénk utazáskor. Azaz, mindig érintenünk kell érkezéskor és induláskor a kijelölt kapuknál. Az Oyster kártya előnye, hogy kisebb az egy nap levonható összeg, azaz maximum nem körülbelül 10£-ért utazhatunk, hanem 7,5£-ért. Illetve, meg van adva, hogy a rendszer egy héten (hétfőtől vasárnapig tartó intervallumon) mennyit vonhat le, azaz amennyiben sokat utazunk, megéri Oyster kártyát venni, annak ellenére, hogy 20£-ba kerül, míg a bankkártyánk „ingyen” van.  

Értem. Tehát jegyet váltok, vagy kártyával fizetek, vagy veszek egy Oyster kártyát és azt használom az utazáshoz. Tehát akkor bérletet nem tudok venni? Gondoltam.  

Tulajdonképpen, akkor, amikor a bérletrendszerről tudomást szereztem, fogalmazódott meg bennem, hogy az elfogadhatatlan, hogy nincs egy olyan weboldal vagy tájékoztató, ahol össze van foglalva, hogy egy külföldi diák, hogyan vesz diákbérletet. Van olyan, hogy diákbérlet. 

Mielőtt a bérletrendszerre rátérnék, hadd említsem meg, hogy létezik olyan, hogy Railcard. A Railcard ára évente 30£, ami 30%-os kedvezményt biztosít a tulajdonosának a nagy-britanniai vonatokra. Legyen az London-Edinburgh, vagy a reptérről a belvárosba tartó vonatút. Amennyiben van valakinek Railcardja és Oyster kártyája, akkor az Oyster alkalmazásban ezt a kettőt „egyesítheti”, s a nem csúcsidős metróutakon 30%-os kedvezménnyel utazhat. Igen, Londonban van csúcsidő (munkanapokon 6:30-9:30-ig az egyes szektor irányába, azaz befelé és 16:00-19:00, az egyes szektor irányából kifelé) és nem csúcsidő. Csúcsidőben nem csak nem lehet Railcarddal kedvezményt kapni, hanem drágább is az utazás. Hadd emeljem ki, hogy erről sehol, semmilyen érthető és rendes tájékoztatás nincs kiírva.  

Térjünk rá tehát az utolsó fő témánkra, a bérlet igénylésére. Oyster kártyán keresztül lehet teljes árú bérletet (Travelcard) venni (napit, hetit, havit vagy éveset) azokra a zónákra, amiket a vásárló használni szeretne. (Azaz, ha valaki a második zónában lakik, de a munkahelye az elsőben van, akkor az első és második szektorra kell bérletet váltania). Amennyiben valaki egyetemi hallgató, igényelhet +18 Oyster kártyát, ami ugyancsak 20 £-ba kerül. +18 Oyster kártyával az összes bérlet 30%-kal olcsóbb. Ahhoz, hogy valakinek kipostázzák a +18 Oyster kártyáját, jelentkeznie kell a kártyára. Ezután a TFL felkeresi a hallgató egyetemét, aminek vissza kell jeleznie, hogy valójában meg van-e a tanulói jogviszony. A pozitív visszajelzést követően 5 napon belül megérkezik a kártya, amire meg is lehet venni a választott Travelcardot, azaz a bérletet. (Mint a teljes árú bérletnél, itt is azokért a zónákért kell fizetni, azokra a zónákra lesz érvényes a bérlet, amelyekre a tanuló megveszi). Egyetemtől függően a procedúra heteket vagy hónapokat is igénybe vehet. Mindazonáltal, a fáradságos munka és várakozás megéri, költséghatékonyabb a bérlet használata, mint a bankkártyás fizetés.  

Végzetül hadd említsem meg az emblematikus kétemeletes (és hagyományos) piros londoni buszokat. Ha valaki buszon szeretne utazni, a készpénzért váltott jegy és a bankkártyás érintés lehetősége egyaránt fennáll, s mind a kettő ugyan annyiba kerül. A buszok használata esetén van egy fix költség, amit ki kell fizetni akkor is, ha csak egy megállót utazik valaki és akkor is, ha valaki végállomástól végállomásig használja a járművet. Továbbá, a buszozás ára is beleszámít mind az Oyster kártyás napi fizetési limitbe, mind a bankkártyás fizetés napi költségének limitjébe. Illetve, amennyiben egy nap valaki háromnál több buszon utazik, az összes további buszhasználat ingyenes. Azaz, ugyan annyit von le a rendszer három különböző busz használatáért, mint hatért. Amennyiben valaki rendelkezik Travelcarddal, azaz bérlettel az Oyster kártyáján (vagy +18 Oyster kártyáján), akkor az összes szektor buszait használhatja bármilyen költség nélkül. Tehát, ha van egy +18 Oyster kártyám, amin van egy 1-2 zónás bérlet, akkor a 3-as, ¾-es és 4-es szektor buszjáratait is használhatom bármilyen költség nélkül.  

Hadd emeljem ki a legfontosabb tudnivalókat a londoni tömegközlekedés jegytípusairól. 

1. Háromféle jegy van: kézpénzért váltott jegy, bankkártyás érintéses fizetés és Oyster kártya. 

2. Ha valaki átutazóban van Londonban, akkor érdemes a bankkártyás fizetést használnia. 

3. A bankkártyás érintéses fizetés és az Oyster kártya használata esetén van egy napi limit, aminél többet nem vonhat le a rendszer. 

4. Ha valaki Londonban hallgató, akkor érdemes +18 Oyster kártyát vennie, amire fel tud tölteni bérletet. 

5. Csúcsidőben drágább az utazás. Reggel befelé és este kifelé. 

6. Egy nap maximum három buszutazásért lehet fizetni.  

7. A bérlet tulajdonosa bármely szektor buszait használhatja.  

Sajnos nem sikerült rövidre ez az összefoglaló. Mindazonáltal, remélem hasznos gyorstalpalóvá válik a leendő londoni hallgatók számára. A TFL rendszerét sokan túlbonyolítottnak titulálják, ennek ellenére szerintem elképesztően gyönyörű a komplexitása. Továbbá, ne felejtsük el, hogy Londonban közel 9,5 millióan élnek, naponta több, mint 5 millió utazója van csak a metróknak. Összességében, bonyolult a világ legrégebbi tömegközlekedési rendszere, de hatékonyan működik már több 200 éve.