Málits Tamás, KU Leuven

Málits Tamás belgiumi Stipis ösztöndíjas napjai

#stipi élménybeszámoló

Miután a tavasszal kézhez kaptam a felvételről szóló határozatot a belgiumi KU Leuventől, természetesen azonnal elkezdtem keresgélni, hogy vajon hol fogok lakni ebben a kimondottan egyetemi városkában. Hamar rátaláltam az egyetemhez tartozó American College kollégiumra, ahol különösen szimpatikus volt, hogy a szobák beosztása nem kizárólag a véletlen alapján történt, mint sok másik kollégiumban, hanem egy motivációs levél alapján bírálták el a jelentkezéseket annak érdekében, hogy egy folyosóra sokszínű, különböző országokból és különböző tanulmányi háttérrel érkező hallgatók kerüljenek.

A kollégium nevét onnan kapta, hogy az 1850-es évektől kezdve egészen 2011-ig az amerikai római katolikus papképzés ikonikus szemináriuma volt, szoros együttműködésben a katolikus egyetemmel. A hagyomány folytatásaként jelenleg is minden folyosó (melyben kb. 15-17 ember lakik, és osztozik egy konyhán) egy világhírű amerikai személyiségről van elnevezve Walt Whitmantől Eleonore Rooseveltig – engem a Martin Luther King nevét viselő folyosóra osztottak be. Legtöbb folyosótársam – nagyjából fele-fele arányban belgák és külföldiek, közöttük kínai, indiai, bolgár, spanyol és ecuadori hallgató – már a tavalyi évet is itt töltötte, és a csapatépítés jegyében már megérkezésünk előtt egy hétvégi kirándulásra invitáltak minket, új lakókat.

Október első hétvégéjén vonatra ültünk, hogy két átszállást és mintegy két órát követően megérkezzünk Dinant-ba, az Ardennekben található festői kisvárosba. A település a majdnem 1000 km hosszú Meuse folyó partján fekszik, és egy sziklára épült citadella magasodik felé, amely sötétben is csodálatos látványt nyújtott, együtt a gyönyörű folyóparti házsorral. A város Adolphe Sax szülőhelye, aki a róla elnevezett szaxofon feltalálója; hogy igazán büszkék rá, azt a sok helyen fel-felbukkanó szaxofon-szobrok elég egyértelművé tették.

Szerencsére szombaton az időjárás jobbik arcát mutatta, így egy 12 kilométeres kajaktúrára vállalkoztunk a közeli, meglehetősen nyugodt és sekély vizű Lesse folyón – a telefonomat azért nem mertem magammal vinni a vízbe, pedig szép, dombos-völgyes erdei panorámát fotózhattam volna. A páros kajakokban a kezdeti nehézségek után gördülékenyebbé vált a kooperáció, így mindannyian megúsztuk vízbe borulás nélkül a kalandot.

A szombat esti városnézést, hatalmas mirelitpizza-vacsorát és csapatjátékokat követően vasárnapra egy ardenneki túrát terveztünk – volna, ugyanis ezt az egy teljes napon át folyamatosan szakadó eső végül elmosta. Ennek ellenére a hétvége során elég jól összeszoktunk, elmosódtak a határok a folyosónk új és régi lakói között, így azóta a konyhában is sokkal gyakoribbak a hosszabb beszélgetések. Habár a kirándulás után hamar összesűrűsödtek mindenki számára a feladatok, remélem, hogy tavasszal még újabb közös kirándulásokat is tudunk majd szervezni, hiszen Belgiumban elég sok látnivaló vár még arra, hogy jobban felfedezzük őket.