Menü Bezárás

Ezzel a mottóval hirdették meg a Nemzeti Tehetség Program 2020-as pályázatait. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője a Karc FM-nek elmondta: nekik is igazodniuk kellett a járvány miatti új helyzethez, de fontosnak tartották, hogy a kreatív emberek ilyen körülmények között is megmutathassák magukat. Ismertette, hogy a csoportos programokat idén nem tartják meg, de ettől függetlenül széles és színes a pályázati paletta, ráadásul már a legújabb ötletekre is kíváncsiak. A digitális oktatásban ugyanis új elemek jelentek meg, amelyeket szintén be lehet mutatni a programban.

Lantos Krisztina azt is hozzátette: miután a pályázatok egy része a jövő évre is vonatkozik, egyes programokat akár 2021-ben is meg lehet majd tartani, de az idén már meghirdetett tömeges rendezvények esetében a tavalyi pályázók halasztást kaptak a vírus miatt. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a program anyagi forrása 50 százalékban az adóból felajánlott egy százalékokból tevődik össze, ezért mindenkit arra kért, hogy éljen ezen lehetőségével a Nemzeti Tehetség Programot támogatva.

Az interjú meghallgatásáért kattintson ide:

hangfájl: https://karcfm.hu/2020/04/a-tehetseg-iden-is-szamit-hangolo-2020-04-30/