Menü Bezárás

Balla-Somogyi Csaba

4 eurós bevásárlás, strandolás, Hollandia?

#stipi élménybeszámoló

Balla-Somogyi Csaba jelenleg a Systems and Control nevű mérnöki mesterképzésen tanul a hollandiai Delft-ben. Lelkesítő élménybeszámolójával rávilágít, miért is érdemes külföldi tanulásba fektetni az energiát!

Tudom, a címben említett két dolog nem feltétlenül ugrik be Neked, kedves Olvasóm, amikor Hollandiára gondolsz, de ígérem, mire a végére érsz rövidke beszámolómnak, minden világos lesz!


Idén szeptemberben költöztem ki Hágába, hogy elkezdjem a Systems and Control nevű mérnöki mesterképzést a szomszédos városban, Delft-ben. A kiköltözést közel egyéves tervezgetés, készülődés, pályázás előzte meg, és bevallom őszintén, ez az év elég sok bizonytalanságot és kételyt is hordott magában. Ugyan nem ismerlek Téged, de gyanítom, hogy mivel most időt szánsz erre a beszámolóra, kicsit talán érdekel, milyen lehet külföldön tanulni. Esetleg ki is próbálnád.


Talán már meg is van, melyik országban, vagy melyik egyetemen szeretnél (tovább)tanulni. Sőt, talán már jelentkeztél is. Akárhogy is legyen, kis történetemmel arról szeretnélek meggyőzni, megéri külföldi tanulásba fektetni az energiát!

Hága remek hely, tele lehetőségekkel. A kiérkezés utáni első pár hét ugyan furcsa volt, de igyekeztem felvenni a város tempóját: már a második napon szereztem egy öreg agyváltós bringát, amit azóta is bütykölgetek. Itt kint szinte minden bringatávolságra van, de nem is baj, mert a tömegközlekedés nagyon drága. Plusz ösztönzőerő a testmozgásra! Ami számomra még egészen elképesztő volt, az az, hogy milyen meleg volt szeptember második felében. Hágáról tudni kell, hogy van egy kb. 13 km hosszú homokos partszakasza, amely egy 31 °C-os keddi napon olyannyira megtelt, hogy teljesen Miamiba-n éreztem magam. Bár még sosem voltam Miamiban. Talán majd egyszer!

A hollandok rendkívül közvetlen népség, egy boltba belépve is teljes természetességgel kezdenek el beszélgetni veled különféle dolgokról. De leginkább az időjárásról. A helybelieken kívül nagyon sok külföldi él Hágában, ezért aránylag egyszerű beilleszkedni a multi-kulti tömegbe, és eddig még nem találkoztam kint egyetlen olyan emberrel sem, aki legalább egy kicsit ne beszélt volna angolul.

Spórolni a biciklizésen kívül egy olyan alkalmazással is lehet, amelyen keresztül le lehet foglalni különböző szupermarketeknél (olyan 4 Euróért) egy nagy adag aznap lejáró ételt, ami máskülönben a szemétbe menne, mivel másnap már nem tudnák értékesíteni a boltban. Neked, a boltnak, a környezetnek, mindenkinek megéri!






A végére hagytam azt a témát, amiért eredendően kijöttem. Az egyetemi órák nagyon érdekesek, a tanárok közvetlenek, könnyen megközelíthetőek, és az az érzésem, hogy partnerként állnak hozzánk a tanulással kapcsolatban. A magyar (és úgy általában a többi európai) rendszerrel ellentétben itt negyedéves ciklusok vannak, amelyek vizsgaidőszakkal zárulnak, és félév közben számos csoportos projektet kell leadni.

Nekem nagyon tetszik ez a rendszer, mert nem kell 10 tárgy között megosztanom a figyelmemet, hanem csak 4-5-re kell koncentrálnom. Viszont ez azt is vonzza magával, hogy egy-egy tárgy nagyon sok időt vesz el már csak az előadások és gyakorlatok miatt is, de ha ezek mellett nem kezded el önállóan is feldolgozni a tananyagot, csúnya vége lehet.




A koronavírus okozta korlátozások miatt a legtöbb óra jelenleg online oktatás formájában valósul meg, de szerencsére péntekenként gyakorlatokra be tudtam járni az egyetemre, így lehetőségem volt találkozni a szaktársaimmal is. Az egyetemi „intro-week” sajnos teljesen online volt, és nem volt elég szervezett lehetőség arra, hogy személyesen is megismerkedjünk a diáktársakkal, de szerencsére ezzel nem csak én voltam elégedetlen, úgyhogy páran a saját kezünkbe vettük a dolgot, és tudtunk párszor találkozni az októberi szigorítások előtt.


Jelenleg közel sem ideális az egyetemi lét. Ritkán találkozom emberekkel és az egyetemi kampuszra is csak néha jutok el, viszont mindenki más is hasonló cipőben jár. Habár sokszor fárasztó ez a helyzet, inspiráló látni, hogy a tanárok mennyire kitartóan próbálnak minőségi oktatást, érdekes órákat, és valós segítséget nyújtani nekünk.

A helyzethez igyekszem én is produktívan hozzáállni. A szociális tevékenységek visszaszorulása miatt felszabadult időt az első negyedévben egy plusz kötelezően választható tárgy elvégzésére szántam. Úgy voltam vele, ha már ennyit vagyok itthon bezárva, teljen hasznosan az idő. Mindent összevetve nagyon jó döntésnek tartom, hogy ha bár ilyen bizonytalansággal terhelt időben is, de bevállaltam, és kijöttem Hollandiába tanulni. Már ez alatt a két hónap alatt is érzem, hogy sokat változtam. Sok szempontból fejlődtem, értem, mégis egy tanulságot emelnék most ki. Akármilyen helyzetben is vagy, leginkább rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle. Tudom, ez közhelynek hangzik, de szerintem ez a legnagyobb ajándéka a külföldön élésnek.

Translate the site »