Menü Bezárás

Rozgonyi Gergő, Imperial College London

1+1, azaz bizonyítottan 2 szemeszteren túl

#stipi élménybeszámoló

Anno szeptemberben nagy reményekkel indultam (indultunk sokan) útnak, hogy kipróbáljuk milyen is az a bizonyos nagybetűs élet. Ráadásul egyből külföldön és egyből lockdownban. Az előbbi szónak a hallatán engem mostanra már egyből kiráz a hideg, és mégis, visszagondolva nem érzem úgy, hogy bármit változtatnék az első egyetemen töltött félévemen.

Nagy ugrás következik: 2020 szeptember végén már nem nyíltak a völgyben a kerti virágok, és a brit kormány úgy határozott (három nappal a repülőutam előtt), hogy szinte a teljes EU, és vele együtt Magyarország is az akkori járványhelyzetre való tekintettel karanténköteles ország lesz. Így hát az első néhány napom Londonban pontosan úgy telt, ahogy az bármelyik friss egyetemistának telne: a kollégiumi szobámban. Panaszra egyébként nincsen okom, idén a vírus miatt a kétszemélyes szobákat is egy személynek adták ki, így szépen berendeztem egy kis nappalit/dolgozószobát az egyik oldalon, a másik oldalon pedig az összkomfortos hálószobát.

Ami nem az egyetem

Mire a karanténom véget ért, megérkeztek a többiek is a kollégiumba. Hivatalosan négy brit, egy amerikai, egy finn és személyemben egy magyar voltunk a folyosón. Utólag kiderült, hogy ennél mindenki sokszínűbb, nigériai, filippínó, jamaikai vagy épp ukrán felmenőkkel. Mivel a vírus miatt a külön folyosókon élők nem vegyülhettek a kollégiumon belül, így a korábbi évekhez képest sokkal erősebb „konyhaközösségek” alakultak ki. Movie night, game night, pizza night, … pizza & movie night. Valamit mindig kitaláltunk. Nem gondoltam volna, de még a nagybevásárlás is tökéletes társasági programmá tud előlépni ilyen (vírus)helyzetben. A szombati ASDA-túra (brit bevásárlóközpont) szinte rituálévá vált.

Az Egyesült Királyság vírusepicentrumában lenni sok tervet befolyásol. Mindennapi dolgok, mint például besétálni az egyetemre, különlegessé válnak. Külön igaz ez Londonra, hiszen ez az egyszerű séta, amit hetente többször megtettem (a kivételesen szép őszi angol időjárás mellett), a Kensington Parkon keresztül vezet. A parkból kiérve a nagyjából 18 emelet magas aranyozott Albert emlékmű és a híres hangversenyterem (ahol egy nap majd remélem átvehetem a diplomámat), a Royal Albert Hall mellett sétáltam végig minden alkalommal. Végül a hófehér, viktoriánus, nagypolgári sorházak vezettek az egyetem matematika tanszékének gyönyörű épületéhez, a Huxley-hoz.

Angol puding

Amikor ősszel bejelentették a novemberi lockdownt, arra még szerencsére volt időnk, hogy (a hatfős szabályt betartva) felkeressünk egy klasszikus angol pubot, remélve, hogy majd decemberben a korlátozások végét ünnepelve ezt megismételhetjük. Sajnos a helyzet romlásával és néhány, az egyetemtől kapott értesítő emaillel később egyértelművé vált, hogy ez nem fog megtörténni. Ugyan december elején egy hétre kinyitott minden, az egyetemistáktól azt kérte a brit kormány, hogy azon a héten utazzanak haza, ha tudnak. Végül hosszas gondolkodás után, a későbbi repülőjáratok bizonytalansága miatt december 6-án hazautaztam, így a karácsonyt otthon tölthettem.

Ami az egyetem

Októberben kezdődött a tanév az Imperial College Londonon is, és teljes erőbedobással kezdhettem neki matematikatanulmányaimnak. Szükség is volt rá, ugyanis az első négy héten egy „bevezető” modullal kezdtünk. Ez így önmagában aranyosan és ártalmatlanul hangozhat, de valójában dupla adag előadást és beadandókat jelentett egy olyan tárgyra, ami kreditet sem ért. Azonban minden rosszban van valami jó: minden másodéves azt mondta, hogy eddigi egyetemi karrierjüknek az volt a legnehezebb egy hónapja, és utólag én csatlakozhatok hozzájuk. Sőt még azt is merem mondani, hogy jó, hogy így kezdtük, mert ezután nagyon teljesíthetetlen meglepetések nem értek az év során.

Ősszel még voltunk olyan szerencsések, hogy a kampuszon voltak gyakorlataink. Mi is az a matek „gyakorlat”. Normális esetben a 300 hallgató választhat három-négy terem közül, ahol az előadásokkal, a heti feladatlappal vagy épp „meglepetés” (nehezebb) feladatokkal foglalkoznak. Mindenki odaverődhet egy-egy szimpatikus asztalhoz és így hetente négyszer az ismétlésen túl a networkinget is természetes formájában lehet űzni. Nekem is így volt ez az első négy héten, annyi különbséggel, hogy fix 40-50 fős csoportokban voltunk, de azon belül relatíve szabadok. Így ezzel a negyven emberrel közös erőfeszítéseink eredményeképp bebizonyítottuk (mert ez természetesen nem egyértelmű), hogy 1 + 0 = 1, vagy éppen azt, hogy 1 + 1 = 2 . Csupa izgalom, nem igaz? A viccet félretéve, a számelmélet ennél sokkal érdekesebb dolgokat is kínál, de valahol el kell kezdeni.

A bevezető modul után kezdődött a megszokott része az egyetemnek. Igaz ekkora a gyakorlatok már sokkal kisebb, 6-8 fős csoportokban voltak, illetve decemberben már teljesen online. „Általános kérdések, amikre én szívesen hallottam volna választ jelentkezés előtt” rovatunkból:

  • Hány órát tanulok hetente? Nekem 6 tárgyam volt, és mindegyikhez voltak előadások, gyakorlatok, amikre készülhettünk előre kiosztott gyakorlati feladatlapokkal és voltak (jobb szó híján) fogadóórák, ahol kérdéseket tehettünk fel a professzoroknak. Ha ezeket összeadom heti 5×10 óra körüli eredményt kapnék (ami egyébként egy eléggé optimista számítás).
  • Tanultam-e rendszeresen ennyit? Igen is meg nem is. Ez lehet emberfüggő, de nekem biztosan voltak olyan napjaim, amikor egyszerűen úgy éreztem, aznap nem fogok tanulni, mert úgysem érne semmit. Szerencsére, ha emiatt le is maradtam, és valamiért nem tudtam mindent bepótolni, akkor (végső esetben) a vizsgapánik nagyon hatékonnyá tud tenni bárkit, így a vizsgákon sikeresen átsegített engem is.
  • Egyéb tanácsok? Csináljatok legalább valami listaszerű időbeosztást. Ha nem is tartjátok be mindig, talán a bűntudat amikor meglátjátok a listát majd segít a pótlás elkezdésében.

Hogyan üsd el az időt lockdown sok.0-ban

Januárban valahogy sikeresen visszakeveredtem Londonba (ismét sok lemondott járat és bizonytalanság után). Fő indokként azt jelölném meg, hogy otthon nem ment olyan hatékonyan a tanulás az all inclusive parent hotel, illetve a Netflix és egyéb médiumok elérhetősége miatt. Emellett természetesen az is nagy szerepet játszott, hogy az itteniekkel újra találkozzunk és végre pótolhassuk az ősszel elmaradt dolgokat. Long story short: ismét bezárt Anglia, így más ötletekkel kellett előálljak:

  • megfőztem életem első húslevesét
  • rendszeressé tettem a kenyérsütést (mert itt könnyen finom kenyérhez jutni lehetetlen)
  • némettanulás
  • flat parties (azóta beszereztünk asztalra applikálható pingponghálót is)
  • megterveztük mit csinálunk majd a lezárások után
  • London-kompatibilis konyhakertet kezdtem (majd meglátjuk sikerrel járok-e)

Ezek mellett természetesen folytatódtak a movie, a game és (újabban) a takeaway nightok. A tavaszi szünetre végül a vizsgákra készülés miatt nem utazom haza, de így a régóta várt nyitás után talán lesz alkalmam (életemben először) meglátogatni az egyetem (Huxley-nál jóval esztétikusabb) főépületét, és Londont is jobban felfedezhetem majd. Zárásként itt egy kép a konyhakertem 0. napjáról, mert ha valamire megtanított ez az év, akkor az a várakozás, amiből a kis növényeimmel most majd bőven kiveszem az osztályrészem én is.

Translate the site »