“A kollégák gyakorlati, könnyen alkalmazható tanácsokra vágynak”
Tapasztalataim szerint a pedagógusok minél többet szeretnének tudni a tehetséges gyermekek jellemzőiről, a tehetségészlelésről, a tehetséggondozási feladatok szervezéséről és megvalósításáról, vázolta Szigeti Mónika képzési szakember, azt is elárulta, hogy a képzések végére a kollégák hasznos információkat szereznek e témakörökben is.
-Tehetséggondozó szakemberként hogy látja, milyen erősségei és fejleszthető területei vannak a magyarországi tehetséggondozásnak?
Erősségként a fokozott és fokozódó nyitottságot említeném a pedagógusok részéről, valamint azt, hogy könnyen és ingyenesen elérhető képzésekkel bővíthetik ismereteiket a tehetséggondozás témakörében. A gyakorlati megvalósításban azonban feltehetően folyamatos mentorálásra lenne szükségük a pedagógusoknak, ez még hiányzik a rendszerből. Hasznos lenne, ha jogszabály biztosítaná a tehetségkoordinátorok kötelező jelenlétét a köznevelési intézményekben, illetve, ha az óvoda-iskolapszichológiai ellátás országosan biztosított lenne.
-Milyen kérdésekkel és megoldandó helyzetekkel érkeznek a pedagógusok a képzési alkalmakra?
Leginkább gyakorlati, könnyen alkalmazható tanácsokra vágynak. A tehetségészleléshez kapcsolódó 30 órás képzésben dolgozom a legtöbbet, ebben az esetben azt várják, hogy legyen eszközkészletük, ami segíti őket a tehetséges diákok szűrésében. Ezt meg is kapják a képzés végére.
-Mi motiválja leginkább a képzésen résztvevőket?
Általában hiányosak a strukturált ismereteik a tehetséges gyermekekről, tanulókról, így többet szeretnének tudni a jellemzőikről, a tehetségészlelésről, a tehetséggondozási feladatok szervezéséről és megvalósításáról, és a magyarországi tehetséggondozói hálózatokról.
-Miben tud leginkább támogatást nyújtani egy 30 órás, egy 5 vagy 10 órás képzési program a pedagógusok, szakemberek számára?
30 és 10 órás képzéseket tartottam, ezekről vannak ismereteim. A 30 órás képzés lehetőséget teremt arra, hogy mélyebben áttekintsünk több témát is; fontos előnye, hogy van idő arra, hogy a résztvevők hozhassák a saját eseteiket, felmerülő problémáikat, ami nagyon hasznos számukra, nem csak a szakmai gyarapodás, hanem a kiégés-prevenció szempontjából is. A 10 órás képzés előnye, hogy könnyen szervezhető, mivel csak egy napra kell megoldani a helyettesítést vagy a tanítás nélküli munkanapot, mégis komplex módon ad hasznos információkat, és általános rátekintést a témára.
-Az Ön tapasztalata alapján mik az erősségei a Nemzeti Tehetség Központ képzéseinek?
A gyakorlatorientáltság, a jól felépített, erős elméleti háttérrel rendelkező tananyag, a rugalmasság a szervezésben és a lebonyolításban.
-Milyen visszajelzések érkeznek a pedagógusoktól a képzés zárását követően a megismertek hasznosításáról, mindennapi gyakorlatba történő beépítéséről? (Milyen további támogatásra lenne szükség?)
Általában hasznosnak tartják, és a későbbiekben is alkalmazzák a tanultakat. Amire szükség lenne, az valamilyen szintű nyomon követés, konzultációs lehetőség biztosítása, legalább évente 2 alkalommal.
-Ön milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodott a Nemzeti Tehetség Központ képzéseinek megvalósítása során?
Jellemzően pozitív élményeim vannak. A 10 órás képzések nehezebbek kicsit, hiszen nagyon gyorsan kell felépíteni a közös munkát, nehezebben ismerik meg a személyiségem a kollégák, így jóval nehezebb a kapcsolódás hozzájuk. A 30 órás képzéseken ellenben mindig nagyon jó hangulatban, a későbbi kapcsolattartást előre vetítve dolgozunk együtt, ráadásul én is hatékonyabbnak érzem magam, mivel jobban tudom érzékelni az egyéni problémákat, erősségeket, ami segíti a csoport megfelelő és hatékony irányítását.
Szigeti Mónika gyógypedagógus, gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Jelenleg a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója, korábban ennek elődintézményében, a kaposvári Nevelési Tanácsadóban dolgozott pszichológusként. Közel 20 éve oktat felsőoktatási intézményekben, és részt vesz oktatóként, trénerként a felnőttképzésben. Az Oktatási Hivatal szaktanácsadójaként a köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok nevelő-oktató tevékenységét támogatja egyéni és csoportos formában.