Menü Bezárás

A projekt adatai:
A projekt címe: Tanítsunk Magyarországért Program
Elérhetőség: tanitsunk.hu

A Tanítsunk Magyarországért programot 2018. december 5-én, az Önkéntesség Világnapján indította útjára Dr. György László, az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Horváth Zita, az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, valamint Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának bevonásával.

2023 márciusától a Tanítsunk Magyarországért program a Nemzeti Tehetség Központ részeként, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvánnyal együttműködésben folytatja a kortárs mentorálást országszerte.

A program célja kettős. Egyrészt a kistelepülésen élő általános iskolások támogatása tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, másrészt pedig a kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a magyar közösségek megerősítéséről szól.  

2023-ban már 21 egyetemen és több mint 100 általános iskolában jelen van a program. Az egyetemista mentorok segítségével több ezer általános iskolás diák részesülhet kortárs mentorálásban a Tanítsunk Magyarországért program keretein belül.

A Tanítsunk Magyarországért program célja, hogy 2030-ra minden ma általános iskolás gyerek rendelkezzen legalább szakmával vagy tanuljon tovább.

A program költségvetési finanszírozásból valósul meg, megvalósítója a Nemzeti Tehetség Központ. 

A program bővülését és szakmai munkáját az alapítók által létrehozott Tanítsunk Magyarországért Alapítvány segíti.

A PROGRAM CÉLCSOPORTJA

A Tanítsunk Magyarországért program célcsoportját a kistelepülésen élő általános iskolás tanulók képezik. A melléjük szegődő mentorok feladata, hogy megmutassák nekik a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit – az állatkertet, a múzeumot, a középiskolákat, a vállalkozásokat, hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. Egy mondatban összefoglalva: segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon.

A PROGRAMBAN KÖZREMŰKÖDŐ EGYETEMEK

  • Debreceni Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Nyíregyházi Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
  • Neumann János Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem
  • Károli Gáspár Református Egyetem
  • Apor Vilmos Katolikus Főiskola
  • Pannon Egyetem
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Széchenyi István Egyetem
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
  • Tokaj-Hegyalja Egyetem
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • Debreceni Református Hittudományi Egyetem
  • Gál Ferenc Egyetem
  • Óbudai Egyetem

MENTORNAK LENNI JÓ! – JUTTATÁSOK

A mentorhallgatók a 35 ezer forintos ösztöndíjjuttatás mellett a TM-kártya birtokában a MÁV-val és a Volánbusz Zrt.-vel kötött együttműködésnek köszönhetően térítésmentesen utazhatnak mentoráltjaikhoz, illetve mentoráltjaik számának függvényében egy közös programokra fordítható összeget is kapnak, melynek segítségével részt vehetnek különböző sporteseményeken, kulturális és egyénileg szervezett programokon, színházlátogatáson, fesztiválokon. Eredményes mentorálás esetén a mentorok teljesítményalapon további célprémiumban részesülnek.

VÁLLALATOK IS CSATLAKOZHATNAK

A vállalati mentorprogram a vállalatoknak és munkavállalóiknak szól. A vállalatok úgy csatlakozhatnak a programhoz, hogy megnyitják vállalataikat, üzemeiket a kisiskolások előtt, betekintést engedve az ott zajló munkába.