Menü Bezárás

Kiss-Halász Regina

Kiss-Halász Regina középiskolásként vett részt a tehetséggondozó programban, és mint jól látszik, sikeresen, hiszen jelenleg a Debreceni Egyetem Néderlandisztika szakjára jár elsőévesként. Mint mondja, nagyon sokat köszönhet a mentorprogramnak, ez ébresztette rá, hogy jó érzéke van a nyelvekhez. 

-Miben segítette tanulmányait, érdeklődésének alakulását, képességei kibontakozását a mentorálás? 

A mentorálás segített ráébrednem arra, hogy jó érzékem van a nyelvekhez. A tanárom hatására egyre aktívabb lettem az órákon és sokat javult a teljesítményem és a közérzetem is. Ezeken kívül segítséget kaptam a nyelvi képességeim fejlesztéséhez, aminek eredménye az egyik felsőfokú nyelvvizsgám lett. Örökké hálás leszek azért a rengeteg támogatásért, amit a mentoromtól kaptam akkor, mikor bizonytalannak éreztem magam és fel akartam adni. 

-Vett-e már részt hasonló programban mentoráltként, mennyiben jelentett újdonságot ez a fajta együttműködés? 

Korábban nem vettem részt ehhez hasonló programon, ezért az első órákat kifejezetten szokatlannak és érdekfeszítőnek találtam. Nagy változást hozott az életembe a mentorálás – és nem csak azért, mert ez még egy órát jelentett az órarendemben, hanem azért is -, mert végre megnyílhattam valakinek, és szembe nézhettem önmagammal és a problémáimmal. Ezeken kívül rengeteg jó tanácsot és segítséget kaptam, amik nagy hatással voltak és vannak rám. 

-Mennyiben tekint másként mentorára, mint a többi tanárra? 

Az összes tanárom közül sajnos csak kevésnek sikerült belopnia magát a szívembe, de bizton állíthatom, hogy az egyikük a mentortanárom volt. Sokat számított persze a közösen eltöltött idő is, de a legfontosabb szempont – ami alapján más, mint a többi tanárom – mégis az, hogy megértést és tiszteletet tanúsított felém, és nem kezelt engem gyerekként. Többnyire fontos problémákat vitattunk meg a beszélgetéseink során, és válaszokat kaphattam a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseimre is. A tanárom rengeteg mindent megtett annak érdekében, hogy sikerrel zárjam a középiskolai éveimet, és hogy megfontolt döntést hozhassak a jövőmmel kapcsolatban. 

-Milyen szempontokat adott a továbbtanuláshoz, pályaválasztáshoz? 

Mivel igazán nem is tudtam hol kezdjem a válogatást, először az érdeklődési köreim alapján a mentorom találkozókat szervezett le különböző szakok tanáraival és hallgatóival, hogy egy pontosabb képet kaphassak az egyetemi életről és bizonyos munkák felépítéséről. Miután rájöttünk, hogy a nyelv az erősségem, a tanárom elvitt egy nyílt napra, ahol egy idegennyelvi órán vettünk részt és később a néderlandisztika tanszékvezetőjét is meglátogattuk. A tanszékvezető úr sok mindent mondott el a szakról, és nekem ekkor fordult meg először a fejemben, hogy erre a szakra akarok jelentkezni. Végül még egy kis keresés és egy pár újragondolás után sikerült visszatalálnom a holland szakhoz, és a sikeres érettségi vizsga után fel is vettek. Most ezekre visszatekintve úgy érzem, hogy minden bizonnyal sok fejfájást okozhattam a mentoromnak, és hálás vagyok, hogy ennek ellenére is annyi időt és energiát áldozott rám, végig támogatott és hitt bennem. 

-Kortársai közül kiknek ajánlaná, hogy a mentorálás segítségével is fejlessze képességeit? 

A mentorálást főleg azon kortársaimnak ajánlom, akik úgy érzik, hogy küszködnek valamivel a tanulmányok vagy akár az önbizalom terén, mivel én azt tapasztaltam, hogy a megfelelő mentor az ilyen és ehhez hasonló problémák megoldásában hatalmas segítség és remek támasz is egyben.