Menü Bezárás

Balogh Imre és Balogh Imréné

Balogh Boglárka Mária a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Minősített tehetséggondozó Műhely intézmény mentorált tanulója. Balogh Imre és Balogh Imréné Szilvássy Mária a mentorált tanuló szülei úgy vélik, a mentorálás megerősítette gyermeküket és pozitív visszajelzést adott neki, hogy miben tehetséges.  

-Voltak-e előzetes elképzeléseik, elvárásaik gyermekük személyes mentorálásával kapcsolatban? 

Gyermekünk mentorálásával kapcsolatban nem volt különösebb elképzelésünk vagy bármiféle elvárásunk. Örültünk neki, hogy „kiválasztott” lett, és bekerült a programba. Gondoltuk, hogy ez hasznos lesz számára, és plusz információval, tudással gazdagítja. 

-Miben segítette leginkább gyermeküket a mentorálás? 

A mentorálás megerősítette és pozitív visszajelzést adott neki arról, hogy miben tehetséges. Később pedig segítette a pályaválasztásban, hogy határozottabban tudjon dönteni.  

-Változott-e gyermekük szülőkhöz, iskolához, tanárokhoz, kortársaihoz fűződő viszonya? 

Határozottan úgy érezzük, hogy gyermekünk szülőkhöz, iskolához, tanárokhoz, kortársaihoz fűződő viszonya eddig is pozitív volt, de gazdagította, a mentortanárral egészen biztosan. Az addigi jó kapcsolat elmélyült, bizalmasabb lett.  

-Milyen volt az Önök, mint szülők együttműködése, kommunikációja gyermeke mentorával? 

Úgy gondoljuk, hogy nekünk, szülőknek mindig is jó volt a mentorral a kapcsolatunk, kommunikációnk, de ezáltal tartalmasabb és gyakoribb lett.  

-A mentorálás mellett milyen támogatásra lenne szüksége gyermekének képességei maximális kibontakoztatásához? 

A mentorálás mellett pszichológus támogatásának is örülnénk. Segítséget jelentene a terhelések kezeléséhez. Illetve nagyon jó volna esetleg olyan előadásokon, konzultációkon való részvétel, ahol más tehetséges gyerekekkel találkozhat, és a közös, kötetlen beszélgetések alkalmával megoszthatják mind pozitív, mind negatív tapasztalataikat.