Menü Bezárás

dr. Radoszáv Miklós

Közel 40 éve dolgozom hátrányos helyzetű gyermekekkel, családokkal, gyermekvédőként határozom meg magam. Pályakezdő jogászként 1983 szeptemberében helyezkedtem el a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben, majd a terepen végzett munka mellett pedagógiai tanulmányokat folytattam. Gyermekvédelmi szakértőként volt lehetőségem több gyermekvédelmi intézmény, illetve a jogszabályi keretek megújításán dolgozni.

A Csányi Alapítvány pályafutásom alatt a második munkahelyem, megtiszteltetésnek éreztem, amikor 2005-ben dr. Csányi Sándor és felesége, Csányi Erika felkértek az induló alapítvány kurátorának. 2011. óta operatív igazgatóként is munkálkodom az alapítói szándék megvalósításán – hatalmas lehetőség az Alapítvány nem csupán a támogatott gyerekek, hanem az Alapítvány munkatársai és számomra is.

Az elmúlt évtizedek alatt a munkához való viszonyomat legpontosabban a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István gondolatával tudom kifejezni:

„A kevés, mit véghez vittem kötelesség, elmulasztása szégyen és gyalázat lett volna, ám teljesítése sem érdemel dicséretet.”

Úgy gondolom, hogy erkölcsi kötelességünk azon dolgozni, hogy a társadalom perifériáján élő tehetségígéreteket megtaláljuk, és ki-ki saját eszközeivel tegyen meg mindent e gyerekek fejlesztése, életesélyük növelése érdekében. Egyetértve az Alapítóval az én célom is az,

… hogy a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek ne kallódjanak el Magyarországon, mert így a nemzet legnagyobb kincsét, az emberi tudást veszítjük el”. (Dr. Csányi Sándor)

Országok

Kiállítók