![Novák Katalin Novák Katalin](https://ntk.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/Nk-resized-q6i39tzcvsryfkaj35q9zutpadrjqzezuotkz6xxs4.jpg)
Köszöntő
A tehetségek támogatása befektetés a jövőbe, kiemelt nemzeti ügy. Ebben a szellemben készülünk az idei konferenciára is. Nagy örömömre szolgál, hogy az eseménnyel kétévente átfogó betekintést nyújthatunk abba a sokrétű szakmai munkába, amely a Nemzeti Tehetség Program keretében zajlik. Ezzel is megmutathatjuk mind magunknak, mind a világnak a tehetségek felkarolása és támogatása érdekében végzett tudatos építkezést. Büszkék vagyunk arra, hogy évről évre egyre többen tartják fontosnak a tehetséggondozást. Ezt mutatja az is, hogy a magyar és a nemzetközi közösség meghatározó szakemberei egyre szélesebb körből fogadják el meghívásunkat. Köszönjük nekik is, hogy tapasztalataikkal, a jó gyakorlatok megosztásával hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több magyar fiatal kibontakoztathassa tehetségét és kamatoztathassa tudását.
A konferenciáról
2021. október 7-8-án rendezi meg a Nemzeti Tehetség Központ a „Budapest Talent Summit” című nemzetközi konferenciát, amelynek célja, hogy a meghívott nemzetközi delegáltak és szakemberek megismerjék Magyarország átfogó tehetséggondozó stratégiáját, a világon egyedülálló Nemzeti Tehetség Programot, annak legfontosabb elemeit és az elért kiemelkedő eredményeket. A konferencia a Nemzeti Tehetség Központ szakmai felügyeleti szervének a Miniszterelnökség, Családokért Felelős tárca nélküli miniszter támogatásával valósul meg, Magyarország Európai Tanácsi elnökségéhez kapcsolódóan.
A konferencián nemzetközi szintű szakemberek, diplomaták, állami vezetők, a Nemzeti Tehetség Programban részvevő nyertes tehetségek, mentorok, instruktorok, művészek, szervezetek vesznek részt.
Bízunk benne, hogy a konferencia hozzásegít ahhoz, hogy szélesebb körű európai párbeszéd kezdődjön el a tehetséggondozásról és annak jövőt formáló erejéről.
Program
2021. Október 7.
Konferenciamoderátor: Süveges Gergő
8:00–9:00
Regisztráció
9:00–9:10
Ünnepi megnyitó
Művészeti produkció
9:10–9:20
Köszöntő: Kollár László Péter, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára
9:20–9:40
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntő beszéde és előadása
9:40–10:00
Prof. Dr. Albert Ziegler, az ECHA elnökhelyettese, a Világ Tehetségközpont vezetője, a női STEM tehetségek online mentorálására szolgáló CyberMentor társalapítójának előadása (Németország)
10:00–10:30
Miniszteri előadások
Evis Kushi, oktatás-, sport- és ifjúságügyi miniszter – Albán Köztársaság
Milan Savić, államtitkár – Sport és Ifjúságügyi Minisztérium – Szerb Köztársaság
10:30–12:00
Kerekasztal – Esettanulmány – Stipendium Peregrinum
A Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot 2020-ban indította el
a Családokért Felelős Miniszter támogatásával és szoros szakmai együttműködésével a Nemzeti Tehetség Központ. A programban kiemelkedő szerepet vállalnak az instruktorok a diákok mellett. A programban kiváló tudósok, tehetséggondozó szakemberek, művészek és állami vezetők fogadták el a felkérést.
A programot módszertana, céljai, a megvalósításának szakmai keretei és az instruktorok kiemelkedő szerepe teszi egyedülállóvá a világban. A kerekasztal során a programban részt vevő instruktorokkal és diákokkal beszélgetünk tapasztalataikról.
Moderátor:
Forrai Benedek, a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
2020. és 2021. évi nyertese
Panelbeszélgetők:
- Novák Katalin családokért felelős miniszter, a Tehetségügyi Fórum elnöke,
a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram 2020. és 2021. évi instruktora - Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnok, a Vasas Vívószakosztály elnöke, a MOL tehetségnagykövete
- Balázs János, zongoraművész, a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram 2020. és 2021. évi instruktora, bírálóbizottsági tagja
- Stumpf Kata, a Konnekt Egyesület elnöke, a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram 2021. évi instruktora
- Stipendium Peregrinum nyertes diákok: Janzsó Róbert, Beleznay Maya, Földi Teodor, Gergely Bence
12:00–13:00
Ebéd
13:00–14:40
Előadások és plenáris beszélgetés – A tehetséggondozás innovációs potenciálja
Fontos és érzékeny terület a tehetségek támogatása, innovációs potenciáljuk érvényesülése, párhuzamos társadalmi szerepeik megvalósítása mellett. A magyar kormány mind állami tulajdonú, mind alapítványi formában működő, mind civil ún. „esernyőszervezetek” működését segíti. Ugyanekkor ezek a szervezetek segítik a társadalmi, gazdasági, civil és magánszemély szereplők egymásra találását is. Milyen nagy szervezetek vannak, és hogyan tudnak kapcsolódni ezek a tudomány, a munkaerőpiac, a női versenyképesség világához?
Tehetségút:
Stenczel Tamás kutató (Cambridge), a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj nyertesének rövid beszéde arról, hogy hogyan hatott az ösztöndíj a pályájára
13:00–13:40
Előadók:
- Dr. Orbán Balázs államtitkár, MCC kuratóriumi elnök – Az MCC stratégiai bemutatása
- Bajor Péter ügyvezető elnök – A MATEHETSZ bemutatása
- Prof. Dr. Heidrun Stöger, a női STEM tehetségek online mentorálására szolgáló CyberMentor társalapítója (Németország)
- Anna Korzeniewska, a Talent Development Foundation alapítója (Lengyelország)
13:40–14:40
Plenáris beszélgetés
Az előadásokat követően gyakorlati példák a tehetséggondozás innovációs potenciálja panel keretében arról, hogy ezek a nagy tehetséggondozó szervezetek, programok hogyan segíthetik a tehetségek, a tudomány és a munkaerőpiac szereplőinek egymásra találását.
Moderátor:
Fuszek Csilla, az Európai Tehetségközpont vezetője
Plenáris panelbeszélgetők:
- Prof. Dr. Heidrun Stöger, a női STEM tehetségek online mentorálására szolgáló CyberMentor társalapítója (Németország)
- Anna Korzeniewska, a Talent Development Foundation alapítója (Lengyelország)
- Dr. Ferencz Orsolya Ildikó, űrkutatásért felelős miniszteri biztos
- Dr. Szalai Zoltán, az MCC igazgatója (Magyarország)
- Bogyay Katalin nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke (MENSZT)
14:40–15:00
Kávészünet
15:00–15:40
Kerekasztal – Case Study – Magyar tehetséges fiatalok a világban –
Nemzeti Tehetség Program és Talentum Hungaricum Ösztöndíj
A Nemzeti Tehetség Program indulása óta a program számos fiatalt segített tehetségének kibontakozásában. A kerekasztal során a program által támogatott tehetségekkel beszélgetünk sikereikről, hogy az adott program mit adott nekik, hogyan befolyásolta karrierjüket, gondolkodásukat, jövőjüket.
Moderátor:
dr. Papp Zsófia, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője, a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram 2021. évi instruktora
Plenáris panelbeszélgetők:
NFTÖ és Talentum Hungaricum nyertes diákok: Fröhlich Balázs egyedi elektromos motorkerékpár tervező mérnök, Janszó Orsolya operaénekes, a Hágai Királyi Akadémia hallgatója, Beri Áron zenész, többszörös NFTÖ győztes, a Snétberger Zenei Tehetség Központ korábbi hallgatója, Majzik Lionel asztrofotós, Szó Gellért mestercukrász, Möntör Máté többszörös NFTÖ győztes, a Metronom zenei társasjáték fejlesztője
15:40–16:40
Előadások: A hátrányos helyzetű tehetségek támogatásának eszközei
A tehetséggondozás egyik legnehezebb témája a tehetségvesztés, amely legnagyobb arányban a hátrányos helyzetű területeken, családokban fordul elő.
Ezt célzott programokkal, részben tehetségazonosítással, részben tehetségtámogatással (tehetségbarát iskolai környezettel, támogató családi háttér kialakításával), fejlesztéssel, mentorálással lehet elérni. Ugyanilyen fontos a tehetséges fiatalok (diákok) motivációs szintjének fenntartása.
Előadók:
- Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár
- Vecsei Miklós, a Felzárkózó települések programért felelős miniszterelnöki biztos
- Csányi Erika és Dr. Radoszáv Miklós, Csányi Alapítvány
- Snétberger Ferenc, a Snétberger Program alapítója – videóüzenet
- dr. Papp Zsófia, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője, a Snétberger Program lebonyolítója
- Peller Mariann, a Virtuózok alapítója
16:40–17:00
Kávészünet
17:00–18:20
Előadások és plenáris panelbeszélgetés: Tehetségfelismerés és -azonosítás
A tudományos alapra helyezett tehetségazonosítás, tehetségfelismerés főleg az USA-ban és a Távol-Keleten (Szingapúr) bevett gyakorlat. Közép-Európában (Szlovénia, Horvátország) is történt hasonló fejlesztési kísérlet, de az EFOP 3.2.1 projekt keretei közt Magyarországon – az elmúlt hat évben – egyedülálló fejlesztés történt. A tehetségazonosítás tudományos alapjairól és eszközeiről, eredményeiről számolnak be az előadók, és ennek gyakorlati eredményeiről lesz szó – közérthető módon – a panelbeszélgetésben.
17:00–17:20
Előadók:
- Prof. Dr. Mojca Juriševič, oktatáspszichológiai professzor a Ljubljanai Egyetem Pedagógiai Karán (Szlovénia)
- Prof. Dr. David Yun Dai, amerikai és távol-keleti tehetséggondozási módszerek, programok szakértője, University of Albany (Amerikai Egyesült Államok)
17:20–18:20
Plenáris panelbeszélgetés
A panel előadásait követően beszélgetés arról, miért fontos a gyakorlatban az, hogy a tehetségméréseket a mindennapi gyakorlat részévé tegyék az országok, mit nyerhetnek ezzel a tehetséges fiatalok, a szülők és a tehetséggondozó szakemberek.
Moderátor:
Dr. Fodor Szilvia, az ELTE Pszichológiai Intézetének oktatója, az Európai Tehetségközpont, Budapest munkatársa
Panelbeszélgetők:
- Prof. Mojca Juriševič, oktatáspszichológiai professzor a Ljubljanai Egyetem Pedagógiai Karán (Szlovénia)
- Sinka Edit, a Nemzeti Tehetség Központ alprojektvezetője (Magyarország)
- Prof. Dr. David Yun Dai, amerikai és távol-keleti tehetséggondozási módszerek, programok szakértője, University of Albany (Amerikai Egyesült Államok)
- Dr. Katona Nóra, (Eszterházy Károly Egyetem Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoportja) (Magyarország)
18:20–18:30
A konferencia zárása
Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár záróbeszéde
2021. Október 8.
Fakultatív szakmai nap a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumban, amely a Nemzeti Tehetség Központ Minősített Tehetséggondozó Műhelye.
Időpontja: 2021. október 8. (10:00–14:00: vezetett séta a tehetségek nyomában, bemutató óra, közös ebéd)
Helyszíne: indulási pont a Kempinski Hotel Corvinus Budapest aulája (1051 Budapest,
Erzsébet tér 7–8.)
Bemutató óra helyszíne: Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium (Kisképző) Minősített Tehetséggondozó Műhely (1093 Budapest, Török Pál utca 1.) – A fakultatív napon a Nemzeti Tehetség Központ munkatársai kísérik a vendégeket, és a program során bemutatják a minősített tehetséggondozó műhelyek hálózatát.
Nézze vissza az eseményt!
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-068.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-067.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-023.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-054.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-058.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-007.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-073-1.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-255.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-151.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-270.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-174.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-227.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-009.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-252.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-217.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-096.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-085.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-259.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-118.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-031.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-296.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-278.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-237.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-197.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-180.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-190.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-131.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-088.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-136.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-134.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-115.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-302.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-101.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-094.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-045.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-041.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-303.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-017.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-013.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-008.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-004.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-002.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-031.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-017.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-043.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-046.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-077.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-103.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-096.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-085.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-083.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-075.jpg)
![](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-055.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-068](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-068.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-067](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-067.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-023](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-023.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-054](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-054.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-058](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-058.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-007](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-007.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-073](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-073-1.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-255](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-255.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-151](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-151.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-270](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-270.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-174](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-174.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-227](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-227.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-009](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-009.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-252](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-252.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-217](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-217.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-096](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-096.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-085](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-085.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-259](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-259.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-118](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-118.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-031](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-031.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-296](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-296.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-278](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-278.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-237](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-237.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-197](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-197.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-180](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-180.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-190](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-190.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-131](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-131.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-088](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-088.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-136](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-136.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-134](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-134.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-115](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-115.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-302](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-302.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-101](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-101.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-094](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-094.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-045](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-045.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-041](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-041.jpg)
![BTS_MTA_FB_211007-303](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_FB_211007-303.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-017](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-017.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-013](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-013.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-008](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-008.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-004](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-004.jpg)
![BTS_MTA_ER_211007-002](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_MTA_ER_211007-002.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-031](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-031.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-017](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-017.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-043](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-043.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-046](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-046.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-077](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-077.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-103](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-103.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-096](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-096.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-085](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-085.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-083](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-083.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-075](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-075.jpg)
![BTS_KEPZO+VAROSNEZES_ER_211008-055](http://ntk.hu/wp-content/uploads/2021/10/BTS_KEPZOVAROSNEZES_ER_211008-055.jpg)
Helyszín
Magyar Tudományos Akadémia
Budapest, Széchenyi István tér 9.