Menü Bezárás

Átadták az idei “Bonis Bona” – A nemzet tehetségeiért díjakat

A bonis bona discere, azaz jótól jót tanulni – tartja a latin közmondás. Ennek szellemében 57 díjazott vehette át Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztertől és Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkártól a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat a Budapest Music Centerben megrendezett gálán.

Összesen 57 kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógus, tehetségsegítő szakember, valamint hat települési önkormányzat számára adott át díjakat Novák Katalin, családokért felelős miniszter a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” gálán. Az ünnepi eseményt Balázs János világhírű zongoraművész és tanítványa előadása koronázta meg.

A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Novák Katalin, családokért felelős miniszter, Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, valamint Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár.

Novák Katalin családokért felelős miniszter az eseményen hangsúlyozta: A következő évben a Nemzeti Tehetség Program minden korábbinál nagyobb kerettel gazdálkodhat, 4,4 milliárd forint jut a tehetségek támogatására a kormány és a személyi jövedelmadójuk 1%-át felajánlók jóvoltából. Az elmúlt másfél évre visszatekintve felértékelődnek a Bonis Bona elismerések, hiszen a járványhelyzetben új kihívásokkal szembesültek a tehetségeket segítő szakemberek.

A tehetséggondozás területén nyújtható legrangosabb elismerés, a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díj összesen négy egyéni kategóriában adható: „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségfejlesztő” és „Kiváló tehetségsegítő” elismerésben idén összesen 50-en részesültek, illetve Életmű díjat 4 szakember vehetett át.  „Kiváló Tehetséggondozó Szervezet” kategóriában 3 szervezet tevékenységét díjazták. Tehetségbarát Önkormányzat 2021 Díjjal 6, a tehetséggondozást példaértékűen támogató települési önkormányzat tevékenységét ismerték el.

A 2013-ban alapított, „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díj forrását 2021-ben is a Nemzeti Tehetség Program (NTP) biztosítja, a kitüntetések odaítélésének fő célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket, akik munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a fiatalok tehetsége kibontakoztatásáért.

Ezért is fontos pillére a Nemzeti Tehetség Programnak a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díj, mellyel a szakmai presztízsen túl anyagilag is elismerik a kiemelkedő szakemberek munkáját, így az egyéni kategóriákban a díjjal járó juttatás bruttó 400 ezer forint, az életműdíjjal és a szervezetek munkáját elismerő kategóriában a díjjal járó juttatás bruttó 1 millió forint, a Tehetségbarát Önkormányzat díjjal járó juttatás pedig bruttó 1,5 millió forint.

A „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségfejlesztő” és „Kiváló tehetségsegítő” kategóriákban összesen 527 érvényes jelölés érkezett a tehetséggondozó szakemberek igazgatóitól, kollégáitól, diákjaitól, illetve a szülőktől. A jelöléshez két ajánló által készített közös ajánlás volt szükséges. A díjazottak személyéről a szakmai előértékelés után a Pályázati Bizottság döntött.

A „Kiváló tehetséggondozó szervezet” díjra olyan hazai és határon túli tehetséggondozó szervezeteket lehetett javasolni, amelyek legalább 5 évre visszamenően folyamatos és kiváló tehetségsegítő tevékenységet végeztek, és ennek hatása igazolható is a tehetséges gyermekek, fiatalok körében.

Az „Életműdíj” esetében olyan tehetséggondozó szakemberek, illetve egyéb tehetségsegítő személyek jelölését várták, akik legalább 20 éves folyamatos, kiemelkedő és eredményes munkát végeztek versenyfelkészítés terén, illetve módszertanilag kimagasló színvonalú tehetséggondozó, tehetségfejlesztő vagy tehetségsegítő tevékenységet folytatnak.

Szintén az eseményen adták át a Tehetségbarát Önkormányzat 2021 Díjakat is, amelyre a települések maguk pályázhattak. A díj azokat az önkormányzatokat kívánja elismerni, amelyek alapvető feladataik ellátásán túl példaértékű módon járulnak hozzá a tehetséges fiatalok felkutatásához, támogatásához, hatékony együttműködéseket folytatva a tehetséggondozó szervezetekkel. A díjra két kategóriában lehetett pályázni: községek, városok önkormányzatai; illetve a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek önkormányzatai. Idén Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzata, Kaba Város Önkormányzata, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Mohács Város Önkormányzata, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata vehette át a díjat.

Az eseményen köszöntötték az idén második alkalommal meghirdetett Stipendium Peregrinum Ösztöndíjat elnyert fiatalokat is. Az ösztöndíj azon kiemelkedő tehetségeknek szól, akik képességeik, tudásuk alapján a világ legrangosabb egyetemeire nyertek felvételt, és akik vállalják, hogy megszerzett tudásukat hasznosítani fogják Magyarországon. A rangos külföldi egyetemeken folytatott tanulmányoknak komoly költségei vannak, ezeknek fedezésében nyújt jelentős támogatást a Stipendium Peregrinum Ösztöndíj. Idén 47 fiatal részesül mintegy félmillárd forint értékű ösztöndíjban, ők folytathatják vagy kezdhetik meg tanulmányaikat a világ legrangosabb egyetemein. A rendezvényen részt vettek a fiatalok felkészítésében instruktorként szerepet vállalt neves művészek, sportolók és közéleti személyiségek is.

Az idei díjazottak kategóriánként:

A kategória – Kiváló tehetséggondozó

Dajka Miklós
Fábri-Ivánovics Tünde
Fazakas Zsuzsánna Tünde
Horváth Erika
Jaroszkievicz Krisztián
Kiss Arnold
Lehőcz Mária
Ludmány Antalné
Simonyi-Hornyák Hajnalka
Szász Ágota Judit
Szűcs Attila Mihályné
Tamás Csilla
dr. Várallyainé Balázs Judit

B kategória – Kiváló tehetségfejlesztő

Bekkerné Matécsik Rózsa Margit
Berényi Ágnes
Bodai Antalné
Bogdán Imre
Borbáth Katalin
Dudásné Kovács Erika
Hargitai Beáta Mária
Henez Attila
Igaz Csilla
Kuti Margit
Magyari Krisztina Katalin
Mészáros Ferenc Zoltán
Mikóné Kocsis Éva
Molnár Tiborné
Nyilas Erika Tímea
Oláhné Nádasdi Zsuzsanna
Pénzes Zsuzsanna
Stárics Roland
Szőke Andrea
Tóth Gabriella
Wiesnerné Oravecz Éva

C kategória – Kiváló tehetségsegítő

Csáki Katalin
Dr. Csóka Gézáné
Dobsa Beáta
Farkas György
Győrffy István
Molnár-Kovács Éva Judit
Molnár Sándorné
Olasz Tamásné
Dr. Pintérné Grundmann Frida Margit
Ráczné Kálmán Anikó
Szabó Imre Tiborné
Szakács Erzsébet
Szántó Judit
Szili Zoltán
Szőcs Zsuzsánna
Dr. Vántus Andrásné

D kategória – Kiváló tehetséggondozó szervezet

Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium
Momentum Doctorandus
Országos Tudományos Diákköri Tanács

E kategória – Életműdíj

Deákné Oláh Marianna (posztumusz) – Életmű különdíj
Prof. Dr. Kovács László
Sztrés Erzsébet
Varga Balázs Domokos

Tehetségbarát Önkormányzat

Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat
Kaba Város Önkormányzata
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Mohács Város Önkormányzata
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata

Az eseményen készített fényképek letölthetők és szabadon felhasználhatók: